Home Virágvasárnap és a magyar költészet napja Nagykároly-Belvárosban

Virágvasárnap és a magyar költészet napja Nagykároly-Belvárosban

Virágvasárnap és a magyar költészet napja Nagykároly-Belvárosban

Virágvasárnap délelőtt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészei, László Zita és Hencz József  mutattak be verses-zenés műsort a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség templomában.

Az ünnepi istentiszteleten Tukacs József lelkipásztor prédikált a Józsué 8,30-35 igeszakasz alapján. Ez az ószövetségi bibliai rész beszámol arról, hogy Józsué és az egész nép megérkezett az Ígéret földjére. Ez előképe mindannak, ami Jézus bevonulásakor történt. Jézus bevonulásával, kereszthalálával és feltámadásával leveszi a bűneink miatti átkot. „Az újabb virágvasárnap felhívja a figyelmünket arra, hogy életünk sok-sok terhe alatt élve tudjunk mindig feltekinteni az élet Krisztusára, az Isten nagyságos fiára, a virágvasárnapi királyra, akinek a fejét egykoron töviskorona éktelenítette, de mindezt az áldozatot értünk vállalta, hogy harmadnapon feltámadjon és így szerezzen mindannyiunknak üdvösséget az isteni megbocsátó kegyelem által” – fogalmazott a lelkipásztor.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük