Ha pedig a kenyér első zsengéje szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok. Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod erre: „Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.” Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Lásd meg tehát Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz. Viszont ha ők nem maradnak meg a hitetlenségben, szintén beoltatnak, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. (Róm 11,16-23)

“Egyszer a király sétára indult a királyi kertben.
Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.

A tölgyhöz fordult.
– Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő – mondta a tölgy.
A fenyőre nézett.
– Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlőhöz lépett:
– Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.
– Azt gondoltam, – szólt az árvácska – amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot.
Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.” (Ismeretlen szerző)