Home Újévi gondolatok 2020-ra

Újévi gondolatok 2020-ra

Újévi gondolatok 2020-ra

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” (Jn 3,16-17)

Olvastam az interneten egy kedves kis történetet: egy mai átlagos családban az édesapa egész héten látástól vakulásig dolgozott, túlórázott, így leginkább hétvégén tudta kipihenni magát ahhoz, hogy erőt gyűjtsön a következő hétre. Minden vasárnap délután egy karosszékben kényelmesen elnyújtózva szenderedett el. Így akart pihenni az egyik vasárnapon is, azonban kisfiának aznap egészen más elképzelései voltak a délutánról és apáról: ő játszani szeretett volna, ezért aztán ötpercenként hívta, húzta. Apja tudta, hogy fia nagyon szereti a kirakós játékokat, hát jó kis időhúzást talált ki: egy színes magazin lapján volt egy egész oldalas, nagy világtérkép, azt kiszedte, majd egyfajta házi puzzle-t készítve egy cikkcakkos ollóval sok kis darabra felvágta.

Na, kisfiam, ha ezzel végeztél, és szépen kiraktad, utána játszunk majd együtt. – mondta a gyermekének, majd újra elnyújtózott, azt remélve, hogy legalább félórát tud pihenni, de tévedett. Öt perc telt el, és a kisfiú máris készre jelentette a feladatot. És valóban, kontinensek, óceánok, folyók, országok és határok, minden a helyén volt.

Hát ezt hogy csináltad? – kérdezte megdöbbenten az apa.

Ó, apa, nem volt nehéz – válaszolta a kisfiú – mert észrevettem, hogy van egy emberarc az újság másik oldalán, azt hamar kiraktam, majd megfordítottam, és így az egész világ a helyére került!

Kedves új évet ünneplő testvéreim! Nekünk is van ilyen képmás az életünk kirakóján: Krisztusunk arca. Ő nekünk a legjobb segítség ebben a kirakós játékban, amit mi nagybetűs Életnek nevezünk. Életünk sok-sok apró darabja talán néha kaotikus összevisszaságban van, és mi nem értjük, hogy mi hova kapcsolódik, mi az értelme egy-egy eseménynek, miért történnek nemcsak jó, hanem kevésbé jó dolgok is velünk, és ez nyilván zavar, nyugtalanít bennünket. Ha azonban erre a Krisztus-arcra tudunk elsősorban figyelni, akkor a helyére fog kerülni minden, ami velünk történik. Értelmet nyer minden az életünkben. Bizonyára sokan közülünk „felleltározták” az elmúlt 2019-es esztendőt. És úgy gondolom, a hívő embernek nem nehéz felismernie azt, hogy az elmúlt esztendőt, sőt, gyakorlatilag az egész életünket Isten tartotta össze az Ő szeretetével. Ebben továbbra is bízhatunk az előttünk álló 2020-as évre nézve is! Ő adjon reménységet az új évbe való belépésünkhöz! Ezzel a jókívánsággal kívánok kedves mindnyájatoknak boldog újesztendőt. BÚÉK, azaz bízd újra életed Krisztusra! Ámen.

Tolnay István esperes

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük