„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog… Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!”  (Ézs 9,1.5-6)

Kedves ünnepelni vágyó testvérek! Az ünnep közeledtével egyre nagyobb a csillogás, a fényesség az utcákon, a kirakatokban, az áruházakban, mindenhol. Megszoktuk már, hogy decemberben minden fényárban úszik, s ha valamelyik esztendőben ez nem így lenne, ha hirtelen elmaradna a csillogás, akkor biztosan megéreznénk ennek hiányát, sőt, sokan kifogásolnánk, hiszen amihez hozzászoktunk, azt nehezen tudjuk már nélkülözni. Sokszor az az érzésem, ez a nagy csillogás, ez a mesterséges fényáradat eltakarja a szemünk elől a lényeget, s hiába a nagy fényesség az utcákon, a köztereken, a bevásárlóközpontokban, mi mégis egyfajta lelki sötétben rostokolunk, olyan sötétségben, ahonnan hiányzik az igazi világosság.

Az ószövetség evangélistája, Ézsaiás próféta több alkalommal is jövendöl a Megváltó születéséről. Itt, ebben a felolvasott igében is megragadó képet használ arra, hogy bemutassa a Messiás születésének, az első Karácsonynak a jelentőségét, a hatását: „A nép, amely sötétségben járt, nagy világosságot látott…” Amikor este hazaérkezünk és belépünk a sötét lakásba, első dolgunk az, hogy felkapcsoljuk a villanyt. A fizika és a tudomány nagy vívmánya az, hogy egyetlen izzó, egyetlen villanykörte is képes megvilágítani azt a teret, amelyben vagyunk, sőt, ha nyitva az ajtó, akkor a szomszéd helységbe is jut a fényből. A régebbi korok embere is megtapasztalhatta azt, hogyha egy teljesen sötét és zárt helyen meggyújt egy gyertyalángot, az a parányi gyertyaláng is gerjeszt akkora fényt, hogy a fényforráshoz közelebbi tárgyakat megvilágítsa, sőt, a távolabbiakat is ugyan félhomályban, de meglássa, észrevegye.

A bethlehemi istállóban megszületett ezelőtt kétezer és egynéhány évvel a világ Világossága. Fényes csillag jelezte Isten Fia születését, angyali sereg hirdette az Ő érkezését. Napkeletről bölcsek, Bethlehem környékéről pedig egyszerű pásztoremberek jöttek, hogy lássák az újszülött Megváltót. Mondhatni, az első órákban csak ennyien voltak kíváncsiak a világ Üdvözítőjére, ugyanakkor hiszem, hogy számukra ez az egész további életüket meghatározó élmény maradt. Aki később, azaz Jézus felnőttkorában találkozott vele és követte Őt, amikor Isten országát hirdette és csodáit tette, ugyanígy megérkezett a sötétségből a világosságba: „és mi elhittük és megismertük, hogy Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” – feleli Péter Jézus azon kérdésére, hogy „ti kinek mondotok engem?!”

Vajon mi lelki szemeinkkel meglátjuk – túl az ünnep külső, vakító fényességén és csillogásán – azt a bizonyos kicsiny lángot, amit Isten a világ üdvözítésére, a lelki sötétben bolyongó Ember vezetésére gyújtott meg? „Serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus” – mondja Ézsaiás üzenetét 600 évvel később újragondolva Pál apostol is az efézusi gyülekezethez írott levelében. Adja a kegyelmes Isten, hogy Jézus szeretetének és közelségének fénye ragyogja át az életünket ebben az évben is, karácsony ünnepén. Tegye áldottá és békéssé az ünnepet az Úr mindannyiunk számára! Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek boldog karácsonyt! Szeretettel, Tolnay István esperes