Home Imahét – Ötödik nap

Imahét – Ötödik nap

20 jan

Imahét – Ötödik nap

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA

Ötödik nap – Csütörtök

Alapige: „És íme a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.” (Mt 2,9)
Bibliaolvasás: 2Móz 13,17–14,4; Zsolt 121; Jel 22,5–9; Mt 2,7–10

Kedves Testvéreim! A napkeleti bölcsekről szóló történetből arról hallunk, hogy a bölcseket egy fényes hajnalcsillag vezeti Betlehem felé. Amikor levették a szemüket a csillagról, akkor csak a saját maguk értelmére támaszkodtak. El is tévedtek, a gonosz Heródes udvarában kötöttek ki. Amikor kijöttek onnan, a csillag ismét felragyogott és vezette őket jó irányba. A fényes hajnalcsillag Isten vezetésének az eszköze volt, amely a helyes úton vezette őket.
Milyen jó lenne, ha Isten ma is ilyen nyilvánvaló jelek által vezetne, vagy például felhő és tűzoszlop által, mint a zsidó népet a pusztai vándorlásban. Hisszük, hogy Isten ma is vezetni akar bennünket, mert meg akar tartani a helyes úton. Valljuk, hogy ma Isten igéje és Szentlelke által vezet, továbbá szól hozzánk lelkiismeretünk és életünk eseményei által. Vajon keresed-e az ő vezetését, vagy csak a saját magad értelmére támaszkodsz?
Olvasod-e, hallgatod-e rendszeresen az ő igéjét, elmélkedsz-e fölötte, próbálod-e életedre alkalmazni? Boldog az az ember, aki nem keményíti meg szívét, hanem meghallgatja az Igét is szívében forgatja ezt, mint Mária. Boldog az az ember, aki hallgat lelkiismeretére, aki nemcsak testi, de lelki emberként kész meghallgatni az Igét és megcselekedni Isten akaratát. Annak ismét felragyog a hajnali csillag, érzi, látja, tapasztalja Isten vezetését életében.
A fényes hajnalcsillag odavezette a napkeleti bölcseket, ahol a gyermek volt, vagyis Betlehembe, Jézushoz. A csillag jó úton, helyes ösvényen vezette őket. A napkeleti bölcsek megtalálták azt, akit kerestek, az Isten Fiát, az utolsó idők nagy királyát, Jézust.
Kedves Testvéreim! Földi életünk barangolásai során mi is sok ösvényen járhattunk. Mélységek és magasságok között járva, sokszor átmenvén a Siralom völgyén, de a cél ugyanaz. Az ember keresi a boldogságot, lelkének a békességet, nyugalmát, azt a helyet, ahol igazán otthonra találhat. Ez a hely a maga teljességében az örökkévalóságban van, az Atya házában. De tudjuk, ennek előízét már e földi életben is megérezhetjük. Az igazi békét és nyugalmat, e bővelkedő életet mi Jézusban találjuk meg. Aki felismerte Jézusban lelke megváltóját, üdvözítőjét, aki megtapasztalta, hogy Jézus az ő bűnei árát is kifizette, az bűnbocsánatot nyer és megtalálja lelke békességét. Aki megtapasztalta saját életében Jézus megváltói és szabadítói munkáját, az bizalommal tekint a jövendőbe. Aki ebben az életben megtalálta Krisztust, az tudja, hogy az örökkévalóságban is vele lesz. Kutassátok az írásokat és jól teszitek, mondja Jézus, mert azt hiszitek, hogy ebben van a ti örök életetek, de azok is róla tesznek bizonyságot.
Kedves Testvéreim! Ez idei esztendő imahetében emeljük fel lelkünket, engedjük, hogy Isten igéje átjárja és formálja ezt. Kérjük, hogy általa vezessen bennünket is a helyes ösvényen addig, amíg megtaláljuk Krisztust. Ámen.

Örökkévaló Istenünk, mennyei édes Atyánk a Krisztus Jézusban! Alázatos szívvel állunk meg előtted, megköszönve kegyelmedet, amely munkálkodik a mi életünkben. Köszönjük, hogy hajdanán fényes csillaggal vezetted a keleti bölcseket, amíg megtalálták Jézust. Köszönjük, hogy bennünket is vezetni akarsz Igéddel és Lelkeddel. Adj nekünk halló füleket, amelyek meghallják igéd üzenetét, nyitott szívet, amely befogadja az igemagvakat és alkalmassá teszi a gyümölcstermésre. Bocsásd meg, ha néha levesszük tekintetünket rólad és ilyenkor eltévedünk a gonoszság, a harag, az irigység udvarába. Add, hogy ez idei imahéten ismét lássuk a csillagot, érezzük kezed vezetését, Lelked sugallatát, amely Jézushoz vezet bennünket. Hisszük, ha megtaláltuk őt ebben a földi életben, az örökkévalóságban is vele leszünk. Mennyei Atyánk, kérünk, hallgasd meg imánkat szentlelked által! Ámen.

Kátai Tibor, Börvely