Imahét – negyedik nap
Alapige: „Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, amelyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván van azoknak, akik nyomorgattatnak, könyhullatásuk, és vigasztalójuk nincs nekik, és az őket nyomorgatóknak kezeiből erőszaktételt szenvednek, és vigasztalójuk nincs nekik.” Prédikátor 4,1
Bibliaolvasás: Prédikátor 4,1-5; Mt 5,1-8
Az idősebbek közül bizonyára sokan emlékeznek az Izaura című sorozatra. A főszerepelő karakterével sokan tudtak akkoriban
azonosulni. A régi rabszolgasorsot mutatta be. A nyolcvanas években, amikor ezt a filmet közvetítették, sokan érezték magukat ugyanolyan kiszolgáltatottnak, mint régen a rabszolgák. Talán azt hittük, soha hasonló körülményeket nem kell átélnünk. Napjainkban azonban újra hasonlóképp érezzük magunkat. A nagyhatalmak rossz döntéseinek következtében az árak elszabadultak, az energiával spórolnunk kell, a szomszédunkban zajló háború bármikor elérhet minket is. Kiszolgáltatottá váltunk. Ami talán ennél szomorúbb lehet, csak az, ha mi nyomorgatjuk egymást, vagy ha azt hisszük, hogy a Vigasztaló magunkra hagyott minket.
De térjünk most át a Prédikátor korába! A jogfosztottak, elnyomottak, vigasztalás nélkül valók szavakkal le nem írható nyomorúsága, a mindenükből kiforgatottak vigasztalan állapota döbbenti meg a szentírót a Prédikátor könyvében. Ezek láttán a végső idők nyomorúságából érez meg valamit. Izráel körében különösen nagy súllyal esik latba ez az állapot. A választott nép egész történetén végighúzódik a figyelmeztetés, hogy az elesettek iránt irgalommal kell viseltetniük, hogy az Isten mindig az elnyomottak oldalán van. Nem szűnik meg az Úr emlékeztetni arra, hogy Izráel is nyomorúságban volt, és létét az Ő kegyelmének köszönheti. Ha ennek ellenére ilyen szörnyű állapotok vannak, annak elítélésére már nem elég a szokásos kifejezés, a hiábavalóság. A Prédikátor maga nyilván személyesen nem részese ezeknek a nyomorúságoknak. Szava mégis megdöbbentő élettagadásba csap át. Az arám sbh gyök a könyvön kívül csak himnologikus összefüggésekben található. Boldognak dicséri a holtakat, sőt a meg nem születetteket, mert ők nem részesei e nyomorúságnak és nem kell látniuk azt. Semmi vigasztalást nem lát a Prédikátor, még az Ószövetség üzenetéről is elfeledkezik, amely tud arról a napról, amikor Isten eltörli a könnyeket. Teljes kilátástalanság rajzolódik ki a leírtak alapján.
A kilátástalanság még kétségbeejtőbbé tesz minden szenvedést. Ha látjuk az alagút végét, ha tudjuk, hogy egy nap véget érnek a megpróbáltatások, akkor könnyebb elhordozni a keresztet. Kiegyenesedni a gondok súlya alatt, és küzdeni egy szebb holnapért. Ha van valaki, aki a napjainkban zajló zűrzavaros világpolitikai helyzetben oda áll mellénk, és megerősít minket abban, hogy ezek a megpróbáltatások akár javunkra is válhatnak; ha van, valaki, aki egyéni gondjaink, fájdalmaink, veszteségeink, gyászaink között mellénk áll, és megvigasztal, akkor lesz erőnk elviselni a nap mint nap ránk nehezedő szenvedéseket.
Kedves Olvasó! A Prédikátor azt írja, hogy látja mind a nyomorgatásokat, amelyek a nap alatt történnek, a nyomorgatottak könnyhullatását, és azt, hogy nincs vigasztalójuk. Mi, újszövetségi nép azonban tudjuk, hogy van vigasztaló. Isten elküldte az ő egyszülött fiát, aki „a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53,4-5) És tudjuk azt, hogy az elküldött Szentélek által örök vigasztalónk van szegénységben, betegségben, veszteségben egyaránt. Ámen.
Vigasztaló Szentélek, jöjj, és töröld le minden szenvedő könnyét! Gyógyítsd be a testi és lelki sebeket! Enyhítsd mindazok terhét, akik ma súlyos kereszteket hordoznak! Légy vigasztalónk, légy gyámolítónk! Ámen.
Sebestyén Elek Előd
