Home Teljesen megújul a magyarcsaholyi református templom

Teljesen megújul a magyarcsaholyi református templom

Teljesen megújul a magyarcsaholyi református templom

Átfogó munkálatok zajlanak a XIV-ik században épült, majd az 1790-es években bővített és átalakított magyarcsaholyi templomon. A felújításhoz az elmúlt évben fogtak hozzá. Először a templomtetőt cserélték le – tudtuk meg Nagy Róbert lelkipásztortól.

Magyarországról érkezett egy régész csapat korábban, amely az egész templom állapotát megvizsgálta. Ez alapján fogtak hozzá először a tető felújításához. A faanyagon keveset kellett cserélni, inkább csak a deszkázatot. Néhány gerenda volt, ami elévült és ki kellett cserélni. Teljesen új bádogtetőzet került a templomhajó fölé. Az idén folytatni kívánják a munkálatokat. Szeretnék leverni a templom külső vakolatát, majd újra vakolni és színezni az egész templomot. Kijavítani azokat a hibákat is, amelyeket közben találnak. „Most a belső munkálatokhoz fogtunk hozzá, mivel az időjárás jelenleg ennek kedvez. Feltörtük a templom egész belsejét. A padokat kiszedtük, kiürítettük a templomot. Egy teljesen új padlózat lesz öntve. A felújítás során egyúttal a padlófűtést is szeretnénk beszerelni. Azt követően egy uniós pályázat révén teljesen új padok fognak kerülni a templomba” – mesélte el a lelkész.  

A munkálatok anyagi hátterét pályázati forrásokból biztosítják. A bukaresti vallásügyi államtitkárságtól a tetőszerkezet felújítására 100000 lejt kaptak, Magyarországról a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től pedig 180000 lejt nyertek el. A most folyamatban levő EU-s pályázatból a belső felújítások valósulnak meg, toronyóra csere és hangosítási rendszer kiépítése valósul meg, ami egy 50000 eurós projekt. Mindezeken kívül dolgoznak a gyülekezeti ház teraszán, ami alkalmas tér lesz istentiszteletek megtartására is, hogy -egy, akár a korábbi koronavírusos időszakhoz hasonló helyzetben- ne kelljen a szabadég alatt tartani szertartást.

Fotók: Nagy Róbert

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük