Home Tartalom, ami közelebb vezethet Istenhez

Tartalom, ami közelebb vezethet Istenhez

Tartalom, ami közelebb vezethet Istenhez

Megújult, sőt új internetes címen érhető el a Nagykárolyi Református Egyházmegye honlapja. Sebestyén Elek Előd tiszteletest, a világhálós felület a szerkesztőjét kérdeztük a részletekről.

– Megújult a Nagykárolyi Református Egyházmegye honlapja. Ráadásul új világhálós címen is találjuk meg. Miért volt szükséges a váltás, a megújulás?

– Ősszel felkért a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének az elnöke, hogy készítsek a szervezetük számára egy új honlapot. Ez adta az ötletet, hogy a mi honlapunkon is végezzek egy arculatcserét. A „semper reformanda debet” (mindig reformálni kell) több száz éves protestáns örökségünk, s ennek mi eleget is kívánunk tenni. Az informatika pedig egy olyan világ, amiben nem lehet megállni, hiszen mindig újítások jelennek meg. A domain név megváltoztatásával egyrészt a református egyházkerületek honlapjainak világhálós címeihez igyekeztem igazodni. Az olvasók szempontjait figyelembe véve is kézenfekvőbbnek tűnt a változtatás, mivel az új név beírása lényegesen egyszerűbb.

– Mióta szerkeszti a honlapot? Egyáltalán miért szükséges az, hogy egy egyházmegyényi közösségnek saját honlapja legyen?

– Hatéves a honlapunk. Az egyházmegye vezetősége a kezdetektől fogva engem bízott meg a szerkesztésével. Nem vagyunk úttörők az egyházmegyei honlapkészítés terén. Már számos egyházmegye jelen volt a világhálón, és különösen jó példával jártak előttünk a szatmáriak. Ma már el sem tudnám képzelni nélküle az egyházmegyénket. Egy ilyen honlapnak elsősorban közösségformáló ereje van. Hálóba fonja az egyházközségi híreket, így többet megtudunk egymás gyülekezeti életéről. Egy egyházközség sikerei és örömei sok esetben biztatást jelentenek a magukat elszigeteltségben érző szórvány közösségeknek. Egyházmegyénk abban a szerencsés helyzetben van, hogy a gyülekezetek abszolút többségében aktív egyházi élet zajlik. Talán soha annyi programot nem szerveztek az egyházközségekben, mint manapság. Ezekről az olvasók szeretnek beszámolókat vagy képeket visszanézni. Az egyházmegye honlapján ez a sok munka nem teljes mértékben tükröződik vissza, mivel nincs mindig a lelkipásztoroknak arra idejük, hogy beszámolókat készítsenek és átküldjenek. Egyre több gyülekezet regisztrál a legnagyobb közösségi oldalon és osztja meg ott követőivel legfrissebb híreit. Úgy tapasztalom, hogy a lelkészek körében is egyfajta szemléletváltás következett be. Évekkel ezelőtt némelyek csak a káros oldalát látták az internetnek, ma pedig belátják, hogy jelen kell lennünk a virtuális térben. Ha mi nem biztosítunk olyan tartalmat, ami közelebb vezetheti az olvasót Istenhez, megerősítheti őt református identitásában, akkor nem csupán az olvasó felelős azért, hogy más jellegű információt olvas. A mobiltelefon és az internet elterjedésével az emberek ma már városon és falun egyaránt idejük jelentős részét a világhálón való böngészéssel töltik. Az egyháznak ezért egyre fokozottabban jelen kell lennie ebben a térben. Fontos tehát, hogy minden egyházmegye működtessen honlapot, ami összefogja egy-egy térségnek a reformátusait, azokhoz hitéleti és pozitív tartalmú híreket juttat el.

– Figyelemmel követik például a római katolikus közösségek honlapjait? Az ökumenizmus elve ilyen téren jelen van?

– Természetesen napirenden vagyunk más felekezetek honlapjaival is, hiszen kíváncsiak vagyunk arra, hogy ők mit tartanak fontosnak közölni. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, amikor kapcsolatfelvétel szempontjából egy-egy elérhetőséget kell megkeresnünk ezeken az oldalakon. Itt viszont nemcsak a római katolikusokra gondolok. Egyházmegyénk három nagyobb régióra tagolható. Nagykároly vidékén reformátusaink többnyire római katolikusokkal élnek együtt, Tasnád vidékén főleg ortodoxokkal, a Tövisháton pedig baptistákkal és Jehova tanúival. A lelkipásztorok igyekeznek mindenhol jó viszonyt kialakítani más felekezetek elöljáróival. Különösen az imahetek számítanak közös programnak, de volt példa közös ravatalozó átadásra, vannak példák ökumenikus házasságkötési szertartásokra. Ilyen jellegű beszámolókkal a honlapon is találkoztak és találkoznak az olvasók. Az ökumené, a keresztyének összefogása és békés együttélése mindannyiunk számára közös ügy és felelősség.

– Az internetes újságírás egyik különösen jó oldala az, hogy a szerkesztő látja, melyik írást hányan olvassák. Az egyházi jellegű oldalak esetében mi a helyzet? Mit olvasnak szívesen a hívek? Egyáltalán „csak” a reformátusok követik figyelemmel a honlapjukat, vagy egyéb felekezetűek, netán ateisták?

– Az interjúk a legnépszerűbbek, ezeket követik az egyházmegyei események (kórustalálkozó, nőszövetségi imanap, ifjúsági tábor), gyülekezeti hírek és igemagyarázatok. Az egyházmegyénken kívülről származó egyházi híreket, programajánlókat kevesebben olvassák. Tapasztalható ez mindannak ellenére, hogy az olvasók jelentős része éppen egyházmegyénken kívüli. A legtöbb látogató Erdélyből, azt követően pedig Magyarországról, az Amerikai Egyesült Államokból és Németországból klikkel oldalunkra. A személyes visszajelzések alapján elmondható, hogy más felekezetűek és ateisták is vannak az olvasók között. Van olyan római katolikus ismerősöm, aki az igemagyarázatokra kíváncsi, és van olyan egyházon kívüli ismerősöm, aki szívesen olvassa az egyházi eseményeinkről szóló beszámolókat.

– A honlapkészítés mely részét végzi ön? Mit szeret a legjobban, és mit a legkevésbé?

– A honlap megszerkesztésétől kezdve, a tartalom feltöltéséig, az igemagyarázatok és cikkek megírásáig, a videóanyag összevágásig mindent én oldok meg. Mivel az igemagyarázat-írás nagy öröm számomra, a tudósítások elkészítése és a honlapszerkesztés pedig hobbim, ezért nincs olyan része a munkának, ami megterhelő volna számomra.

– Pár mondatba összefoglalva: miért ajánlja a honlapjukat? Kiknek?

– Személy szerint honlapunkat különösen azoknak ajánlanám, akik nem jutnak el a templomi istentiszteletekre, egészségügyi vagy más okok miatt. Tudom, hogy sokan közülük is vágynak arra, hogy Isten igéjéről olvassanak vagy halljanak. Szeretném, ha az evangélium hozzájuk is eljutna. Továbbá, ha valakinek fontos az, hogy tudjon arról ami egyházközségében, a szomszédos gyülekezetekben vagy református egyházunkban történik, akkor annak mindenképp érdemes rendszeresen ellátogatnia honlapunkra vagy követni minket közösségi oldalunkon.

Forrás: www.anziksz .com (Megjelent a Nagykároly és Vidéke
térségi hetilap 2020. január 23-ai számában)

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük