Home Táboroztak az ifjak

Táboroztak az ifjak

Táboroztak az ifjak

Minden reggel áhítattal kezdték napjukat a Nagykárolyi Református Egyházmegye KRISZ-táborának résztvevői az elmúlt hét során. Reformátorokról szóló tartalmas előadásokat hallgattak, kirándultak, sokat énekeltek és játszottak az ifjak.

DSC_0439

A tábort Tolnay István esperes rövid igemagyarázata nyitotta meg. A hét témája az 500 éves reformációra tekintett. Pap Dénes Zsolt egyházmegyei ifjúsági előadónak a programok megtartásában Bencze-Kádár Bertold, Bencze-Kádár Orsolya, Mészáros Mihály Immánuel, Nagy Róbert és Sebestyén Elek Előd lelkipásztor, valamint  Erdei Márk, Ivanov Annamária, Győrfi József Tamás,  Máté András és Nagy Csongor teológus segítettek. A hét során lehetőségük kínálkozott a gyermekeknek arra, hogy hitükben elmélyüljenek. A kezdeti bátortalankodást követően  néhány nap után voltak olyanok, akik önállóan fogalmazták meg Istenhez szóló imádságaikat. A tábor  dr. Buzogány Dezső teológiai professzor előadásával ért véget, aki Heltai Gáspárról és munkásságáról mesélt.

A nagykárolyi egyházmegyében minden évben tábort szerveznek az ifjak számára. A szervezők célja, hogy közelebb vezessék őket Istenhez, az egyházhoz, ugyanakkor lehetőséget kínáljanak a református fiataloknak egymás megismerésére.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük