Home Lelkészértekezlet Nagykárolyban

Lelkészértekezlet Nagykárolyban

Lelkészértekezlet Nagykárolyban

Lelkészértekezletet tartottak hétfőn délelőtt a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség templomában, melyen a jelenlevők Balogh Enikő tanulságos igemagyarázatát és Varga Botond különösen érdekes előadását hallgathatták meg. Hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy értekezletre gyűltek össze a nagykárolyi egyházmegye lelkészei. A pandémia miatt lelkészértekezletet legutóbb novemberben tartottak. 

Balogh Enikő lelkésznő prédikációjában a Jelenések könyve alapján a szmirnai gyülekezethez írt levélből idézett. A figyelmet a hűségre és kitartásra irányította. A szmirnai gyülekezet a szenvedő egyház jelképe, ami a nyomások ellenére is képes a Krisztussal való közösségben és hűségben megállni. Párhuzamot vont a gyülekezetre ránehezedő problémák és korunk meglazult erkölcsi értékrendje között, amikor olyan hihetetlen politikai döntések látnak napvilágot, hogy például a férfiak is szülhetnek. Az erkölcsi tisztaság megóvására buzdított. Ezt a gondolatmenetet folytatta Varga Botond szalárdi lelkész előadásában. Ráhel bibliai története alapján a házasságról beszélt. Elmondta: amikor Ráhel Jákobbal elindul új otthona felé, magával viszi apja házi bálványait. Az ifjú házasok ma is sok olyan tárgyat visznek magukkal az új házba, ami régi otthonukra emlékezteti őket. De nemcsak tárgyakat, hanem régi szokásokat vagy akár több generációs sebeket is magukkal visznek a házasságba. Mindenki a maga megszokott családi mintáit hozza magával. Ha nem sikerül idejében egyeztetni és feldolgozni ezeket, akkor a régi szokások éket verhetnek a házastársak között.

Az előadást követően több kérdés is szóba került. A lelkészek beszéltek a gyermekek/unokák bálványozásáról, a médiában napjainkban hírre kapott szexuális devianciákról, a házasság intézményének meggyengüléséről. Az előadó a felvetődött aggodalmak ellenére pozitív gondolatokkal zárta az értekezletet. Emlékeztetett arra, hogy a történelem során számtalanszor volt tapasztalható erkölcsi hanyatlás. Ha mi hitelesek vagyunk és jó példával szolgálunk gyermekeink előtt, akkor nincs mitől tartani.

Varga Botond szalárdi lelkész

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük