Home Ima az elszármazottakért, távolban élő családtagokért

Ima az elszármazottakért, távolban élő családtagokért

Ima az elszármazottakért, távolban élő családtagokért

Több gyülekezet is online térben tartja nőszövetségi bibliaóráit és istentiszteleteit, ezért nem volt lehetőség arra, hogy hagyományos módon megtartsák a Kárpát-medencei női imanapot. Számukra teszi közkinccsé Tőtős Beáta nőszövetségi elnök a Nagykárolyi Református Egyházmegye nőszövetségi vezetősége által megírt imádságokat. Minden nap egyet olvashatunk belőle egyházmegyénk honlapján vagy a nőszövetség közösségi oldalán. Imádkozzunk együtt!

Áldott Istenünk, mennyei kegyelmes Atyánk a Jézus Krisztusban! Amikor az elszármazottakért, a távolban élő családtagokért fohászkodunk tehozzád, az a reménység éltet bennünket irányukban, amit a 139-es zsoltár ekképpen fejez ki néhány versében: „Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék, ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem”. Olyan világot élünk, amelyben, szinte minden családban van kikért fohászkodni, akik messzi kerültek az otthontól, a szülői háztól. Elsősorban a hajdanvolt gyermekekből felnőtt ifjakká lett szeretteinkre gondolunk, kiket az élet, a munkahely, távolra sodort az otthon melegétől, szülőktől, nagyszülőktől, testvérektől. Tudjuk Atyánk, hogy nehéz mindenki számára megszokni egy idegen világot, nyelvet, környezetet. Azért fohászkodunk Istenünk tehozzád, add, hogy idegenbe szakadt embertársaink be tudjanak illeszkedni abba a környezetbe ahova kegyelmed által eljutottak, igazi hasznos tagjaivá lévén az őket befogadó országnak, közösségnek. Ebben a mai, járványtól megfélemlített, lezárt világban, sem mi, itthon lévők, sem távolban élő családtagjaink nem találkozhatunk egymással személyesen.  Az internet jóvoltán kívül, az imádság számunkra az igazi reménység, lehetőség, ami összeköt bennünket szeretteinkkel és teveled. Hisszük, hogy a szülőföld iránti szeretet soha ki nem hűl szívükből, ugyanakkor bízunk abban is, hogy a messzi távolba is elvitték az atyai háznál nyert hitet, tanítást, emberséget. Atyánk arra kérünk, őrizd meg szeretteinket a messzi távolban minden bajtól, szenvedéstől, próbatételtől.  Add, hogy ahol élnek, ott is megtalálják a te hajlékodat, és amikor csak lehetőség nyílik számukra, téged keressenek hálaadó szívvel, az ottani gyülekezet közösségében.  Kérünk Istenünk, légy úrrá e járvány felett, add, hogy mihamarabb szabadon, minden félelem nélkül, ismét találkozhassunk az elszármazottakkal, a távolban élőkkel. 

A viszontlátás öröméig is abban a reménységben élünk, amit egyik hitvalló énekünk ekképpen juttat kifejezésre: Kegyelmes Atyánk! Népek közé szórva, Tebenned bíztunk eleitől fogva. Add, éljünk egymásért és senki ellen. Bárhol e földön, de Isten közelben! Kérünk Istenünk, hallgassál meg bennünket az elszármazottakért, a távolban élő családtagokért mondott könyörgésünkben, szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus érdeméért. Ámen.

Fülöp Zsófia

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük