Home Ifinapot tartottak Ákoson

Ifinapot tartottak Ákoson

Ifinapot tartottak Ákoson

Ákoson került megszervezésre a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági napja április 27-én. Ez alkalommal is változatos programok várták az ifiseket.

Az eseményre az egyházmegye gyülekezeteiből közel száz fiatal érkezett. Voltak fiatalok Ákosról, Dobráról, Érszakácsiból, Hadadnádasdról, Krasznamihályfalváról, Magyarcsaholyból, Magyargéresről, Nagykároly-Kertvárosból, Szilágypérből, Szilágyszérből, Tasnádról, Tasnádszarvadról és Szatmárnémetiből.

A vendégeket Gál Lídia házigazda lelkész köszöntötte és ismertette velük a napi programot. A The One Way ifjúsági zenekar dicsőítő énekei után Szegi Máté somlyóújlaki lelkész előadása következett, aki (Be)Követem Jézust címmel tartott előadást. Az előadó rávilágított arra, hogy Jézus nem azt szeretné, ha követői, hanem sokkal inkább azt, ha tanítványai lennénk. Ez a tanítványság áldozatokkal jár, hiszen, aki Jézust akarja követni, annak vállalnia kell a maga keresztjét.

Az előadást kis csoportokban beszélték meg az ifisek, majd a finom ebéd elfogyasztása után több tevékenység közül választhattak. Lehetőség kínálkozott focizásra, röplabdázásra, társasjátékokra, pingpongozásra és kézműveskedésre.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük