Home Elkezdődött a hadadi új templom alapjának betonozása

Elkezdődött a hadadi új templom alapjának betonozása

Elkezdődött a hadadi új templom alapjának betonozása

Március 4-én kezdődött el a hadadi templom alapjának betonozása. Amint arról Tőtős Beáta Margit lelkésznő korábban az egyházközség közösségi oldalán beszámolt december elején Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke támogatási szerződést írt alá a magyar Külügyminisztériummal, mely 116 millió forintról szól. Ez a  templom felépítéséhez szükséges összeg egyharmada.

„A Külügyminisztérium kiemelten kezeli ügyünket, mert azt szeretnék, ha Hadad istenhívő, református közössége templomban dicsérhetné az Urat. Így a templomépítés tavasszal teljes lendülettel folytatódik, és Isten házának Hadadon őszre már tető alatt kell lennie. Minden adományt, amit kapunk, erre fordítottunk eddig is, és ezután is. Nőszövetségünkkel is tevékenykedünk, évek óta készítjük a kisebb-nagyobb díszeket, melyeknek árából csillárokat akarunk majd vásárolni az új templomba. 1750 eurót gyűjtöttünk össze máig erre a célra” – írta a lelkésznő a Hadadi Református Egyházközség közösségi oldalán.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük