Home Egy héten át lesz megtekinthető Nagykárolyban a Covid-Biblia

Egy héten át lesz megtekinthető Nagykárolyban a Covid-Biblia

Egy héten át lesz megtekinthető Nagykárolyban a Covid-Biblia

Megható és történelmi pillanatnak lehettek tanúi mindazok, akik vasárnap délelőtt részt vettek a Covid-Biblia bemutatásán Nagykárolyban. A 14 kötetben megjelent, kézzel másolt Szentírás bekötése január második felére készült el. Károli Gáspár szülővárosa, Nagykároly az első település, ahova elhozták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti tagjai által másolt Bibliát. Innen indul vándorútjára, hogy minél több gyülekezetbe megérkezhessen.

Nagykároly-Kertvárosban ezen a héten tartják az egyetemes imahetet, melynek első meghívottja Vinczéné Pálfi Judit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadótanácsosa volt. Az imahétkezdő istentisztelet egyben alkalmat kínált az egyhetes bibliakiállítás megnyitására is. A lelkésznő a Mt 2,2 igeszakasz alapján prédikált. Elmondta: a napkeleti bölcsek ahogy elindultak Jézust megkeresni, fokozatosan született meg bennük az állhatatosság, érdeklődés és vágyakozás. Nemcsak a hosszú út volt számukra nehéz, viszontagságos és veszélyekkel teli, hanem az is, amit Jeruzsálemben találtak. Jeruzsálemben ott volt az érdektelenség, a nemtörődömség. Ott volt a hitetlenség, a gúny, de a napkeleti bölcsek mégis állhatatosak maradtak. Követték a csillagot és folytatták az útjukat. Talán soha nem volt akkora szükség az elmúlt 100-200 évben a keresztyén ember állhatatosságára, mint manapság, mert nem menő ma hinni, nem trendi Isten házába járni. Ezt már nemcsak a történelmi egyházak, de a karizmatikus felekezetek elöljárói is szomorúan tapasztalják. Mindezek ismeretében a lelkésznő különösen a hit, az egyház mellett való kitartásra hívta fel a figyelmet.

A Covid-Biblia elkészítéséhez Vinczéné Pálfi Judit kezdeményezésére két évvel ezelőtt fogtak hozzá. A királyhágómelléki egyházkerület 1200 gyülekezeti tagja vállalta, hogy kézzel lemásol egy-egy fejezetet a Károli Bibliából. A bibliamásolás ötlete Svájcból indult, Kínában is követőkre talált. A motiváló hír pedig dr. Békefy Lajos református lelkész, közíró által hozzánk is, a Királyhágómellékre is megérkezett még a pandémia kezdeti szakaszában.

„Ez egy óriási nagy munka volt. 2020 szeptemberében került kiosztásra az anyag 50 koordinátor segítéségével. Többnyire lelkészek, nőszövetségi elnöknők és vallástanárok voltak azok, akik segítettek koordinálni. Mindenki tovább osztotta ezt az anyagot, ami 2021 őszére állt össze, és ezen a héten, pénteken hoztuk haza a bekötött bibliai könyveket Kolozsvárról. Kurta József lelkész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárosa vállalta, hogy beköti e gyönyörű formába a bibliai könyveket. Ugyanakkor Kozma Gyula karnagy-kántor készített minden egyes kötethez egy gyönyörű előlapot. Mindegyik könyv elején található egy írás, amiben röviden igyekeztem összefoglalni, hogy miért is másoltuk le mi a Bibliát, miért is lett ez Covid-Biblia. A pandémia időszaka alatt fogalmazódott meg a gondolat, hogy üljünk le a Szentírás mellé, és ha nem tudunk menni a templomba, akkor írjuk le, akkor másoljuk le, térjünk lélekben Isten elé, és ezáltal lelkiségben legyünk egymással. 2021 több olyan eseményt is hozott számunkra, amire emlékezni és megemlékezni kellett. Az egyházkerület fennállásának 100 éves évfordulóját ünnepeltük. A Váradi Biblia, amit Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készítettek annak idején a nagyváradi várban, az is 360 éves volt tavaly, tehát a Bibliáit is ünnepeltük az elmúlt évben Nagyváradon. Olyan szépen megadta az Úr Isten ezt a Biblia másolást, hogy valóban ünnep lehetett belőle. Nem az egyházkerület levéltárának polcaira készítettük ezt a Szentírást, hanem azért, hogy legalább az a közel 1200 ember megtekintse, aki a másolásban részt vett. Én arra bíztatok mindenkit, hogy kérjék és vigyék a Bibliákat a gyülekezetekbe. Gyülekezzünk a Szentírás mellé, a Világ Világossága mellé, az Ige mellé és adjunk hálát Istennek! Szeretném, hogy ez a Szentírás használva legyen, vigyázva rá. Éljünk vele, éljünk általa! Én hiszem és remélem, hogy legalább 1200 testvérnek ez egy olyan örömet szerez, ami bennünket mindig kíváncsiságra, vágyakozásra, kitartásra, Isten igéjében való hitre és alázatra motivál” – fogalmazott a lelkésznő.

Tolnay István nagykárolyi esperes, házigazda lelkipásztor elmondta, hogy megtisztelő volt egy-egy bibliai fejezet másolásával hozzájárulni ennek a Szentírásnak az elkészítéséhez, ugyanakkor örömmel adakozott is a kertvárosi gyülekezet korábban 1000 lejt a Biblia bekötésére. Kiemelte: érdekes, hogy éppen a magyar kultúra napját maguk mögött hagyva állíthatják ki ezt a Bibliát. Károli Gáspár magyar nyelvre fordította a Szentírást – ez a magyar kultúra egyik nagy része, egy nagyon komoly szelete. Azt kívánta, hogy legyen a magyar kultúrának is egy nagyon komoly jelképe ez a 14 kötetes Covid-Biblia.

Az ünnepi istentiszteletet a Pro Ecclesia vegyeskar éneke, valamint Tolnay Hunor, Suhó Kristóf és Holló Botond szavalatai tették szebbé. Az istentiszteletet követően többen is megnézték a kiállított bibliai könyveket, melyek egy héten át megtekinthetők lesznek a nagykárolyi Kálvin-központban. Csoportképeket készítettek azok a piskoltiak és nagykárolyiak, akik részt vettek a bibliai fejezetek másolásában. Sokan meghatódva mondták el, hogy akkor, amikor lemásolták ezeket a részeket, nem is gondolták mennyire felemelő érzés lesz az, amikor a Bibliában bekötve látják vissza saját kéziratukat. Ugyanakkor milyen jó lenne esténként fellapozni ezt a Bibliát. Olvasni belőle és megnézni azt, hogy ki mások írtak még bele.

A járvány miatti korlátozások során sokan panaszkodtak amiatt, hogy legjobban a közösség hiányzik. Egy csodálatos ötlet révén ebben az időszakban Isten mégis egy közösségé formálta mindazokat a jólelkű gyermekeket és felnőtteket, akik szívesen áldoztak idejükből a Szentírás másolására, és akiknek a kéziratát immár nemcsak az unokáink, hanem évszázadok múltán is generációk sokasága tudja megtekinteni a Királyhágómelléki Református Egyházkerület levéltárában.

A Covid-Biblia beköttetése mintegy 8.000 lejbe került, de ennél sokkal több az eszmei értéke egy ilyenfajta Bibliának. Vinczéné Pálfi Judit ezúton is köszönetet mond mindenkinek, aki anyagilag támogatta ennek a megjelenését.

Sebestyén Elek Előd

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük