Home A magyarságnak is kell egy olyan nap, ami az övé – Kölcsey Napok

A magyarságnak is kell egy olyan nap, ami az övé – Kölcsey Napok

A magyarságnak is kell egy olyan nap, ami az övé – Kölcsey Napok

A református egyháznak ma is óriási jelentősége van a magyar nyelv és neves elődeink emlékének ápolásában. A Tasnád környékén született két kiemelkedő költőnk: Ady Endre és Kölcsey Ferenc esetében is az egyház vállalja a programszervezés oroszlánrészét. Ennek köszönhető, hogy idén a tasnádi és hajdúnánási református egyházközségek jóvoltából már három napos rendezvénysorozat várja a Kölcsey emléke előtt tisztelgőket.

A Kölcsey Napok augusztus 8-án Sződemeteren, nemzeti imánk szerzőjének szülőfalujában vette kezdetét, ahol verses-zenés ünnepi műsorra és ökumenikus áhítatra került sor. A rendezvény a Hymnus elszavalásával kezdődött, melyet Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész mondott el. Az ünneplőket ezt követően a 25 éve folyamatosan megtartott megemlékezés kiemelkedő szervezője, Muzsnay Árpád köszöntötte. Ünnepi gondolatatit mondta el: Pakulár István református lelkész, Bodor Zoltán római katolikus plébános és Florin Holhoș görög katolikus atya. A házigazda református lelkipásztor nemzeti zarándokhelynek nevezte Sződemetert. Köszöntötte a jelenlevőket Riedl Rudolf, a Szatmár megyei helyhatóság alelnöke, Gheorghe Marian, a község polgármestere, Köteles István, Álmosd polgármestere és Baráth Barna, Szatmárcseke polgármestere. Az eseményt  színesítette a Tóth Kriszta, Pakulár Sára, Dicső Mátyás, Pop Titusz és Berki Ádám szavalata, valamint a miskolci MINTHA együttes zenés műsora. Az ünnepség koszorúzással folytatódott, melyen hazai és anyaországi egyházak, kulturális-  és politikai szervezetek helyezték el koszorúikat a 20 éve felavatott szobor talapzatánál.

Második nap, azaz ma de. 10 órakor startolt az emlékfutó csapat a tasnádi református templom elől. A résztvevőket Sződemeteren bográcsos várja, majd délután öt órától a tasnádi líceum sportpályáján folytatódnak a programok: népdalokat, tárogatót és néptáncokat hallgathatnak illetve tekinthetnek meg. Fellép a miskolci MINTHA együttes, és egy nagykárolyi zenekar húzza majd a talpalávalót este 10 óráig azoknak, akik táncolni szeretnének majd az utcabálon.

A harmadik nap  templomi rendezvénnyel folytatódik, amelyen Gacsályi Gábor, hajdúnánási tiszteletes prédikál majd a tasnádi református templomban. Az igehirdetést követően ünnepi műsorra kerül sor, majd szeretetvendégségre várják a jelenlevőket.

Mivel az idén először három napos  a rendezvény, Pakulár Julianna tasnádi lelkipásztornőt kérdeztük arról, hogy ki álmodta ezt meg, és hogyan vált valóra az ötlet:

A kiindulópont az EMKE és Muzsnay Árpád által szervezett hagyományos emlékünnepség. A férjemnek, Pakulár Istvánnak volt az ötlete, hogy kiszélesítsük ezt az ünnepet. Öt évvel ezelőtt kezdtük el, akkor még csak a Kölcsey emlékfutás volt többletként  a programsorozatba beiktatva, amivel szintén Kölcsey szellemi hagyatékára kívántuk felhívni a figyelmet. A tavaly sikerült már két napsora kibővíteni ezt a rendezvényt, akkor a programokhoz hozzácsatoltunk az emlékfutáson kívül egy Kölcsey bált is, amit Sződemeteren tartottunk. Az idén pedig egy pályázat segítségével sikerült három naposra kibővítenünk a programsorozatot. A több napos rendezvénnyel Kölcsey emlékének ápolása mellett célunk összefogni a tasnádi és környékbeli magyarságot. Úgy igyekszünk megszervezni a programokat, hogy a változatos kínálattal minél több résztvevőt megmozgassunk. Mind-mind olyan műsorok kerülnek terítékre, amelyek a magyarsághoz kötődnek. Azt szeretnénk elérni, hogy a tasnádi és környékbeli magyarságnak is legyen egy olyan napja, amelyről érzi, hogy róla szól, és büszke legyen arra, hogy ezen a vidéken magyarnak született. 

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük