Ti lánglelkű ifjak, ha visszajönnétek

Büszkeség töltené el kebletek,

Meglátnátok a mai ifjakat, véneket,

Akik 166 év után kegyelettel rátok emlékeznek.

Őrzik szívükben azt a lángot,

Amit 1848-ban ti gyújtottatok.

 

A megemlékezés virágai,

Petőfi versei s megzenésített dalai,

Kossuth nótái, melyet énekelnek,

Tudom könnyet csalna szemetekbe.

Szabadságunkat kivívtuk végre valahára,

Nem úgy néznek ránk, mint sehonnai bitangra.

 

Szabad a magyar nyelv, mely olyan édes,

És a kokárdánk, mely olyan ékes,

Büszkén vállaljuk magyarságunkat,

S ezért nem tapos senki a sárba,

Énekeljük bátran nemzeti imánk

Büntetést ezért, senki se ró ránk.

 

Ti lánglelkű ifjak, büszkék vagyunk rátok,

Felemelt fejjel megyünk a ti utatokon,

Irányt mutattok, mely a jövőbe vezet,

A közös Európa és a honszeretet.

Az olyan ember, ki nemzetét megveti,

Testét az anyaföld bárhol is él, kiveti.

 

Mindenkor, de legfőbbképpen március idusán

Pusztuljon az emberi tunyaság.

Egy akarattal ápolja a hitet,

Ami akkor feszítette a ti kebleteket.

Büszkeség lakozzon minden magyarban,

Hogy szabadon élhet Európában!