Turgyán Ilona 1935. július 20-án született Kaplonyban. Az egészségügyi szakiskolában végzett mint szülésznő. Dolgozott öt évet a Kaplonyi Mezőgazdasági Társulásnál, majd 22 évet az orvosi rendelőben. Nemcsak szülésznői tevékenysége révén vált ismerté neve, hanem a helyi újságban egykoron megjelent versei is közismertté tették. Fényi Istvánt követően Kaplony második költőjeként írta be nevét a falu történetébe. Verseiben az impresszionizmus és posztmodern stílus jegyeit lelhetjük fel: a pillanatnyi hangulat megrajzolását, a hagyományos világkép válságát és az egyén helyzetének megoldatlanságát. Versei legalább annyira érdekesek az olvasó számára, mint az erdélyi transzközép irányzat költőinek írásai. Sőt, amíg azok negatívan sokkolnak, ezekben a versekben pozitív irányt mutató helyzetbe vezeti a költő az olvasót. Sokszor kendőzetlenül látjuk megrajzolva azt a – néha – megdöbbentő valóságot, ami minket körülvesz. A verseken keresztül betekintést nyerünk a költő mély vallásosságába, abba, ahogyan a teremtmény mint utolsó mentsvárába kapaszkodik meg Teremtője kezében. Versei, mint egy-egy érdekes festmény jelennek meg az olvasó előtt. Nem annyira sablonszerűek, inkább a művész szabadon szárnyalása, a kötetlen formák megjelenése jellemző rájuk.

– Mi inspirálta a költészetre?
– A természet, a szülőföldhöz való ragaszkodás, a barátság és egy-egy valamikor számomra fontos embernek az emléke.

– Mikor íródtak az első versek?
– A pontos dátumot nem is tudom, hiszen mindig írogattam, igaz nagyrészük elveszett a költözködéssel.

– Milyen témájú verseket ír?
– Változó, attól függ, hogy mikor milyen a hangulatom. Van, hogy sírni volna kedvem az emberi gonoszság és rosszindulat láttán. Van, hogy felnézek a csillagos égre, egy szép virágra, vagy a szivárványos égboltra, és olyankor boldogságot érzek a szívemben, és a verseim is vidámabban szólnak.

– Melyik a kedvenc verse?
– A Ne hagyj elveszni! című. Egy nagyon fájdalmas időszak után írtam ezt a verset.

– Hány verse iródott eddig?
– Körülbelül már 350 verset rögzítettem le.

– Kinek a költészetét érzi a magához közelinek és miért?
– A Petőfi Sándorét szerettem mindig. Egyszerűségét, a természetszeretetét, a haza iránt érzett hűségét, valamint a barátság szentségét csodálom költészetében.

– Hogyan látja a kaplonyiak érdeklődnek a költészet iránt?
– Is-is. Talán, az olyan egyszerű emberek, mint én, jobban megértik a verseimet. Amúgy meglátásom szerint nagyon kevés ember vesz manapság kötetet a kezébe.

Ahogy arról a Fűzfapoéta című versben olvashatunk, hogy kinek mennyire sikeres – különösen manapság – a verse, az egy jó mentortól függ. Reméljük, hogy egy nap majd kiadott kötetben is olvashatjuk Turgyán Ilona verseit, hiszen az ő sikere a Nagykároly vidéki reformátusok  jó hírét viszi tovább.