Két gyermek szalad a réten át,

Még hallják édesanyjuk szavát:

Siessetek, mert vár nagymama,

Tudjátok, kész a terített asztala.

 

Alig hangzik el az utolsó szó,

Felhangzik a légiriadó,

Az anya kiáltja: vissza-vissza,

De a két gyermek ezt már nem hallja.

 

Elnyomja a sziréna hangja,

Meg a repülők morajló zaja,

Majd a bombák becsapódása,

És a légelhárítóágyuk csattogása.

 

Az anya összeroskad a töltésen állva,

Vajon merre van az ő drága két kislánya?

Ők már jó helyen a nagyanyó ölében,

Lent e légópince mélyében.

 

Az édesanya két kezét fejére kulcsolja,

Szinte eszét vesztve ordít fel kínjában.

Egyszerre mintha egy kéz intésére

Elnémul minden, síricsend van a vidéken.

 

Csak az állomás és raktár van romokban,

Füstfelhő és lángoszlop csap fel a magasba,

Az anya felnéz, két gyermek szólítja:

Mi van veled? Miét sírsz anyuka?

 

Tétován rájuk néz, két karját kitárja,

Mindkét gyermekét a szívére zárja,

Itt vagytok? Éltek? Oh, Istenem,

Leborulva adok hálát Neked!