Fiatal koromban én még jártam fonóba,

Piros szalagot kötöttem a guzsalyomra.

Téli estéken egy-egy lányos házban

Fontuk a fonalat nagy vidámságban.

 

Igaz, a jókedvhez hozzájárult az is,

Hogy ott voltak minden este a legények is.

Figyelték, melyik lány ejti le az orsót,

Felkapták, s váltságul kértek egy csókot.

 

Ha a lánynak nem tetszett a fiú,

Bizony az orsó maradt váltatlanul.

A fiú, hogy ezt megtorolja,

A fonalat a lány kapufájára felmotolázta.

 

Reggel korán az arra járók az úton,

Látták a fonalat feltekerve a kapun,

Így megtudták, ki volt az a lány,

Aki nem váltotta ki az orsóját.

 

A fiúnak sem volt könnyebb a dolga,

Mert minden legény kicsúfolta:

Kell neked olyan lány után szaladgálni,

Aki még a leesett orsót sem váltja ki!

 

Tudom, ma ezt csak megmosolyogják,

De akkor az volt az egyetlen mulatság,

Mégis boldogabbak voltunk mi akkor s ott,

Mint a mai kiégett, de igényes fiatalok.