Home Több mint 350 új hallgatóval kezdte meg a tanévet a Partiumi Keresztény Egyetem

Több mint 350 új hallgatóval kezdte meg a tanévet a Partiumi Keresztény Egyetem

Több mint 350 új hallgatóval kezdte meg a tanévet a Partiumi Keresztény Egyetem

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is a felsőoktatási intézmény dísztermében, ünnepélyes keretek között nyitották meg a 2025/2026-os tanévet a Partiumi Keresztény Egyetemen. Ebben a tanévben 375 új hallgató kezdi meg tanulmányait a nagyváradi egyetemen.

A tanévnyitó ünnepségen – amely a Himnusz eléneklésével vette kezdetét – Böcskei László római katolikus megyés püspök tartott rövid áhítatot.

Az idő a legnagyobb ajándék, amit nem elég eltölteni, hanem meg is kell tölteni tartalommal. Az új tanévben arra hív bennünket az Úr, hogy értékesen éljük meg a ránk bízott időt, tanulásra, szolgálatra, közösségépítésre, az életünk kibontakoztatására használjuk – fogalmazott az egyházi elöljáró, aki alapigeként a csodálatos halfogás történetét idézte Lukács evangéliumából.

A püspök példaképekként, a mai idők hőseiként említette azokat a személyeket, akiket nemrégiben avattak szentté, illetve boldoggá, köztük a 20. század elején élt, mindössze 24 évesen elhunyt Pier Giorgio Frassatit, aki úgy tekintett idejére, mint amit mások szolgálatába kell állítani. Példája azt tanítja nekünk, hogy az egyetemi évek nem csupán tudásgyűjtésről szólnak – ez is nagyon fontos –, de a szív és elme felemeléséről is Isten felé – jegyezte meg. A 15 évet élt, szintén szentté avatott Carlo Acutis életét a hit szeretete és a modern eszközök kreatív használata hatotta át, kortársunkként megmutatta, hogy a „digitális világban is lehet Isten dicsőségére élni”. Boldog Bódi Mária Magdolna példája pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a „keresztény értékekért vállalt áldozat nem hiábavaló, nem idejétmúlt”.

Ezek a fiatal szentek, hősök és boldogok mind egy közös dolgot üzennek nekünk: az idő egy ajándék, lehetőség, és nem mindig a mennyiség számít, hanem az, hogyan éljük meg, hogyan tudjuk kamatoztatni – fogalmazott a megyés püspök, azt kívánva az egyetemi közösségnek: legyen ez a tanév a bölcsen felhasznált idő éve.

Szomor Abigél egyetemi lelkész az ünnepség moderátoraként köszöntötte a meghívottakat, többek között a történelmi egyházak püspökeit, lelkipásztorait, a magyar kormány képviseletében megjelenteket, Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények, illetve a megyei középiskolák részéről megjelent elöljárókat, iskolaigazgatókat.

Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében az aktuálpolitikai helyzetre, a világban zajló eseményekre reagálva, egyúttal azok részletes elemzését mellőzve elmondta: amíg még békés, Körös-parti, keresztény magyar szigetként élhetünk, működhetünk és készülhetünk egy normális jövendőre, addig a józanságra, a helyes önismeretre és önmagunk tudatos szellemi és lelki megerősítésére kell tennünk a hangsúlyt.

„A gondolkodás józan, helyes formálásában egy egyetemi közösségnek komoly feladata és küldetése van. Egyetemünk nemcsak tudást akar adni, hanem teret is, melynek nemcsak tanulói, hanem alkotói tagja is lehet az oktató és a hallgató egyaránt. Utak nyílnak meg, lehetőségek tárulnak fel, amelyek egy szabad szellemi és elkötelezett lelki közegben természetesen fejlődhetnek.

Ezért ne csak a diploma mint cél legyen fontos, hanem az odavezető út és azon az úton való haladás is – ajánlotta figyelmükbe az elsőéves hallgatóknak a rektor, aki a továbbiakban az elmúlt évek megvalósításairól, a különböző szakok diákjai által elért eredményekről, elismerésekről számolt be. A felsőoktatási intézmény vezetője felidézte ugyanakkor, hogy az elmúlt tanévben megtörtént az egyetem újabb akkreditációja, az infrastrukturális fejlesztések, a minőségi oktatás biztosítása érdekében több alkalommal is sikeresen pályáztak, Erasmus-projekteket bonyolítanak le. Örvendetes adat az, hogy évről évre többen iratkoznak be az egyetemre, míg tavaly 355 hallgató kezdte meg a tanévet, ez a szám idén 375 – tette hozzá az egyetem vezetője.

Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese beszédében Váradot a magyar megmaradás fontos bástyájának nevezte. Nemcsak ajándék, hanem felelősség, hogy ennek a rendkívüli történelmi szellemi örökségnek a letéteményeseivé, őrzőivé váltok. Vigyázzatok rá legjobb tudásotok szerint – szólította meg az elsőéves hallgatókat. Hisz, ahogy arra a régi történelmi igazság emlékeztet ma is minket: ha Várad elesik, elvész Erdély, ha Várad kitart, megmarad Magyarország” – fogalmazott a miniszterhelyettes.

Szilágyi Zsolt, a Pro Universitate Partium Alapítvány kurátora az egyetem 1990-ig visszanyúló történelmébe nyújtott betekintést, amikor a ʼ89 után visszaszolgáltatott épületben megalakult a Sulyok István Református Főiskola, majd 1999-ben megszületett a Partiumi Keresztény Egyetem, amely 2008-ban megszerezte a végleges akkreditációt. „Az egyetem érték: sok ember sok munkája, szakmai, szervezői és lobbimunkája van benne” – jegyezte meg a felszólaló, köszönetet mondva ugyanakkor a magyar kormány egyetem felé nyújtott támogatásáért. Beszédében rámutatott: az egyetem, a tudásátadás, az egyetemi diploma érték, de a legnagyobb érték a diák, hiszen nélkülük nincs egyetem.

Sós Dávid, a PKE Hallgatói Önkormányzatának elnöke felszólalásában rámutatott: a szervezet a hallgatókért van, céljuk, hogy az egyetemi évek alatt minél több élményt nyújtsanak a hallgatóknak. A PKE ugyanakkor az a hely, ahol támogatásra, családias környezetre találnak a diákok, ezt próbálja erősíteni a diákszövetség is – tette hozzá.

Az ünnepség az elsőéves hallgatók fogadalomtételével és a magánének szakos hallgatók fellépésével folytatódott, majd a Szózat eléneklésével ért véget.

Forrás: biharinaplo.ro

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük