Vágyódás Istenhez

„Vezess el engem a kősziklára, mert az igen magas nekem!” (Zsoltárok 61,3b)

Székelyföld egyik legszebb látványossága a Békás-szoros. Magas kősziklái vannak. A legtöbb turista csak lentről csodálja ezeket a kősziklákat, a bátrabbak fel is másznak rá.

A kőszikla ebben a zsoltárrészben több annál, mint egy földrajzi hely, amit meg tudunk érinteni. A „kőszikla” Isten jelképe, az ő szilárdságának és változhatatlanságának képe. A Szentírás gyakran használja a kőszikla képet Istenre, mert a kőszikla stabil, örökkévaló, megmozdíthatatlan. Amikor Dávid azt mondja: „Vezess el engem a kősziklára”, akkor azt kéri Istentől, hogy adjon neki menedéket és stabilitást egy olyan világban, ahol minden más bizonytalannak és törékenynek tűnik. A te életedben mi vált bizonytalanná? Neked milyen téren van most szükséged stabilitásra?

Dávid elismeri korlátait. Az a „magas” kőszikla, amit nem tud elérni, azt jelképezi, hogy vannak olyan dolgok, amik meghaladják az emberi lehetőségeket. Sokszor találjuk magunkat szemben olyan kihívásokkal, amelyek nagyobbak nálunk, és ebben az esetben a legfontosabb, amit tehetünk, hogy elismerjük ezt a korlátozottságot. Gyakran csak akkor tudunk igazán találkozni Isten kegyelmével, amikor felismerjük és elfogadjuk saját gyengeségeinket. Ámen.

Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, úgy vágyik lelkünk hozzád Istenünk! Vezess minket kősziklára, ahol biztonságban vagyunk. Ámen.

Sebestyén Elek Előd