Államalapítás ünnepe

„Olyanok akarunk lenni, mint az összes többi nép: királyunk bíráskodjék fölöttünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat!” (1Sám 8:20)

A Kánaán földjén letelepedett választott népet hosszú időn keresztül bírák vezették. Isten rendelte őket Izráel élére, hogy az Ő törvényeire tanítsák a népet, bíráskodjanak felettük, harcok idején vezért rendeljenek, hogy megvédhessék országukat az ellenségtől. Sámuel bíráskodása idején Izráel vénei és a nép királyt kértek. Sámuel végighallgatta a nép beszédét, és elmondta az Úrnak. Istentől pedig a következő választ kapta: „Hallgass a szavukra, és válassz nekik királyt!” (1Sám 8,22)

Az államalapítás ünnepe -melyet ma ünneplünk- I. (Szent) István király nevéhez fűződik. Ő helyezte le államiságunk alapjait, építette ki az egyházi és világi intézményrendszert, a magyarságot pedig keresztyén hitre térítette. Az 1000 karácsonyán megkoronázott király az országot, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztyén állammá szervezte át. Ha nem így tett volna, lehet hamar széthullott volna birodalma.

Láthatjuk akár a választott nép, akár a magyar nép történelméből, hogy csak azon a népen van az Isten áldása, amelyiknek egy, a hit és az egyház iránt elkötelezett vezetője van. Ma, amikor újra reneszánszát éri a keresztyénség háttérbeszorítása, az isteni törvények megkérdőjelezhetetlensége, a családi értékek vitathatatlansága, jó újra feleleveníteni, hogy csak annak a népnek és annak a családnak van megmaradása, amelyiknek egyetlen vezetője van: Isten. Ámen!

Uram, te voltál nékünk hajlékunk eleitől fogva. Országot adtál, keresztyén gyermekeiddé választottál, népünkről gondoskodtál évszázadok óta. Kegyelmedbe ajánljuk magyar református közösségünket, oltalmad és áldásod legyen rajtunk! Segíts értékelni és megvigyázni az őseinktől kapott földet. Ámen!

Sebestyén Elek Előd

Vörösmarty Mihály: Szózat Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszú harc alatt. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: “Egy ezredévnyi szenvedés Kér éltet vagy halált!” Az nem lehet, hogy annyi szív Hiában onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászkönny ül. Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.