Mindennapi kenyerünk

„A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből.” (Józsué 5,12)

A Szentírás nem tudósít pontosan arról, hogy Izráel népe hogyan jutott a föld terméséhez. Feltételezhetően a nép természetesnek tekintette, hogyha Isten nekik adta a földet, akkor annak a termése is az övék lett. A negyvenezer harcossal érkező választott nép elől az ott lakók egy része elmenekült, és az aratatlanul hagyott gabonájukat a földdel együtt birtokba vették. Ebből áldoztak, ebből készítették a kovásztalan kenyeret.

Megszűnt a manna. A manna Isten kegyelmes gondviselésének volt a bizonyítéka. Amikor a pusztában elfogyott a kenyerük, Isten a mannát adta eledelül. Azzal, hogy abból csak egy napra valót szedhettek Isten arra figyelmeztetett, hogy naponként velünk van gondviselésével és a kenyérért naponként fáradozni kell. Kánaán földjére érve megszűnt a manna azért, hogy megtudják: vetni és aratni kell, verejtékkel dolgozni a mindennapi kenyérért. A letelepedés lehetővé tette a kenyér helyhez kötött termesztésének munkáját. Isten tehát az élet minden viszonylatában gondoskodó, megtartó Istenünk. Mindig talál alkalmat szeretetének, gondviselésének megbizonyítására, testünk és lelkünk táplálására

Gondviselő Istenem, köszönöm neked a mindennapi kenyeret. Imádkozom ma az éhezőkért, szegényekért, nélkülözőkért. Jóságodból tápláld őket! Ámen!

Sebestyén Elek Előd