Megbocsátás

„Ma tudta meg a te szolgád, uram, királyom, hogy jóindulattal vagy hozzám, mert teljesítetted, ó, király, a te szolgád kérését.” (2Sám 14,22)

Nincs olyan hét, de talán még nap sem, hogy valakit valamivel – akár véletlenül – meg ne bántanánk. Örökös sérelmek vesznek körül és örökös megbocsátásban vagyunk. De tudunk-e igazán megbocsátani, vagy magunkkal hordozzuk a sérelmeket? Most a megbocsátó apa képét látjuk Dávid történetében.

Dávid király megértette a Joáb üzenetét. Ráébredt arra, hogy mindenféle ítélet fölött áll a megbocsátás. El is küldte szolgáját, hogy hazahívassa fiát, Absolont.  Joáb haza is hozza őt, ám mégis két év telt el amíg Dávid és Absolon szemtől szembe találkoztak. Egy végtelenül megható találkozás volt ez, amikor szülő és gyermek újra egymásra találnak. Egy barátságos történet szerint egy fiatalember bűnt követett el és börtönbe zárták. Nagyon szégyellte magát, és azt is, hogy ezáltal a szüleire is szégyent hozott. Amíg a börtönben volt a szülei egyetlen levelére sem válaszoltak. Most pedig úton volt hazafele. Néma csend volt a vonatfülkében, de ezt a csendet az utastársa megtörte. Megkérdezte mi az a szomorúság, ami ennyire terheli. Ő pedig mindent elmondott, azt is, hogy mit írt legutolsó levelében a szüleinek. Arra kérte őket, hogy ha megbocsátanak, akkor egy fehér szalagot tűzzenek egy gyümölcsfára a kertben, ami a vonatról is látszik. Ez lesz a jel arra, hogy érdemes-e leszálljon vagy sem? Amikor közeledtek ahhoz a helyhez, az utastárs örömmel mondta, hogy a gyümölcsfa tele van fehér szalagokkal. Ez a fiatalember átélte azt, amit Absolon és az újszövetségi tékozló fiú is. Visszafogadták őt, megbocsátottak neki. Érezted-e már, hogy milyen öröm, amikor valaki megbocsát neked? És vajon te meg tudsz-e igazán bocsátani szeretteidnek? Ámen.

Urunk, taníts meg minket úgy nézni egymásra, ahogyan te tekintesz ránk. Adj erőt, hogy le tudjuk tenni sérelmeinket, és békében tudjunk élni egymással! Ámen. 

Sebestyén Elek Előd