Krisztus feltámadt!

„Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.” (Mk 16,4)

Húsvét Krisztus feltámadásának ünnepe. Bár ez örömünnep, az azt megelőző időszakról ez teljes mértékben nem mondható el. Jézusnak át kellet élnie a magasságok és mélységek legszélsőségesebb érzéseit. Virágvasárnap hozsannát kiáltott az emberiség. A Jeruzsálembe bevonuló Messsiást éljenezte. Ez azonban néhány nap alatt teljesen megváltozott. Nagycsütörtökön Judás 30 ezüstpénzért elárulta, nagypénteken a nép hátat fordított neki és halálát követelte. Húsvét szombatján, amikor a bánatos asszonyok Jézus sírjához mennek, a sziklasírt már üresen találták. A kő el volt hengerítve. Krisztus feltámadt.

A magasságok és mélységek legszebb és legkegyetlenebb érzéseit éli a ma emberisége is át. A személyes hit lelki ajándékai, a sok-sok válaszra talált és beteljesült egyéni imádság mellett ott látjuk a kollektív szenvedéseket: betegségeket, háborúkat és a szegénységet előrevetítő hihetetlen áremelkedéseket. Húsvét emlékeztet minket arra, hogy a szenvedések felett a gondtalanság, a háború felett a béke, a gyűlölet felett a szeretet, a halál felett pedig a feltámadás győzedelmeskedik. Krisztus akkor sem hagyta magára a követőit, és Ő ma sem hagy magunkra, bármilyen kilátástalan helyzetbe is kerüljön közösségi vagy egyéni életünk. A Heidelbergi Káté szavait idézem „… hatalmával már most új életre támaszt minket is. Krisztus feltámadása a mi boldog feltámadásunk záloga”. Azoknak lesz ma boldog húsvétjuk, akik mindezt kétségek nélkül hiszik, és akiknek szívét ma mindezért végtelen hála járja át. Ámen!

„Győzelmet vettél , ó, Feltámadott! Dicsőséggel fényes a diadalod! Magas égből szállt le angyali követ, hogy elhengerítse a nehéz követ. Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! Dicsőséggel fényes a diadalod!” RÉ 232 Ámen!

Sebestyén Elek Előd