Isten oltalmában

„Elment azért onnan Dávid, és az Adullám-barlangba menekült.” (1Sám 22,1)

Amikor Ádám és Éva az Úr ellen bűnt követtek el, elrejtőztek az Édenkert fái között. Van, amikor valaki szégyenében rejtőzik el, és van amikor valaki a rá leselkedő veszély miatt keres valahol biztonságot.

Dávid Adullámba menekült, Betlehemtől kb. 20 km-re. Az üregekben, barlangokban bővelkedő sziklafészek, mint természetes „erősség”, jó tartózkodási hely volt a bujdosónak. Előbb a családja, majd mindenféle eladósodott és megkeseredett lelkű nép csatlakozott hozzá. Az üldözöttből itt egy szabadcsapat vezére lett, aki mellett oltalmat, feladatot kapnak a tönkrement és megkeseredett lelkű emberek. Isten prófétát rendelt mellé, nem hagyta magára. Istennek ez a gondoskodása végig kíséri Dávidot további útján. Gád Dávid mellett volt bujdosása idején. Később is Dávid prófétája és látnokaként emlegetik. Dávid mindig kész volt engedelmeskedni Isten szavának.

Kedves Olvasó! Lehet sokszor te is úgy érzed, hogy menekülni kellene valamilyen szégyen elől, menekülni valakinek a haragja elől, menekülni egy-egy feladat elől. Milyen jó, hogy nekünk is van menedékünk, ahol biztonságot lelünk. A templom, az egyház ilyen menedék, ahol rátalálunk Istenre,  a mi oltalmazónkra és gondviselőnkre. Luther Mártonnal együtt valljuk mi is:

„Erős várunk nékünk az Isten,
És fegyverünk ellenség ellen,
Megszabadít veszedelemtől,
Amely ránk most mindenünnen tör…” (254. dicséret) Ámen.

Jó Atyám, köszönöm neked, hogy te mindig vigyázol rám. Olyan jó, hogy melletted biztonságban vagyok. Légy ma oltalmazója mindazoknak a keresztyéneknek, akiket hitük miatt üldöznek! Ámen.

Sebestyén Elek Előd