Imahét – ötödik nap

Alapige: „Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nekünk a Sion énekei közül!” Zsoltárok 137,3
Bibliaolvasás: Zsoltárok 137,1-4; Lk 23,27-31

Szeretett testvéreim, kedves olvasó! Ez a zsoltár a babiloni fogságban szenvedő rabok keserű életét írja le, és ennek a része ez a 3. vers is, amely ezen a napon igei alapul szolgál számunkra.

A Zsoltár megértéséhez fontos, hogy ismerjük azt a kort, amelyben az keletkezett. A kettészakadt, meggyengült országot Nabukodonozor király könnyedén leigázza. Az ország életben maradt népét pedig hosszú, 80 évig tartó fogságra hurcolják.

Ebből a fogságból az elhurcolt zsidók, csak a perzsák uralmának idején, Ezsdrás korában szabadulnak meg. A fogság lelki és fizikai oka, az Istentől való eltávolodás volt. A nép elszakadt Istentől, eldobta azt a szövetséget, amelyet őseik Istennel kötöttek.

Bizonyára ismeritek Verdi Nabucco című operájából, a rabszolgák karának énekét. Az operának ez a része, híven adja vissza az ott raboskodók érzéseit, vágyódásait. De a zsidó esküvőkön a baldachin alatt a mai napig is éneklik ezt a hűségesküt, ami majd az 5. verstől olvasható, hogy „senki a nép közül meg ne feledkezzen Jeruzsálemről”.

A mi életünkben is előfordulnak nehézségek, próbatételek, fájdalmas betegségek, könnyes kereszthordozások. De mindezek mellett az a legfájóbb, ha valaki nem ismeri, nem látja a szívünk fájdalmát, és ezért a fájdalomért még ki is gúnyolnak minket.

Az ott raboskodókat, kigúnyolták a hatalmaskodók, és a sirókat énekszóra nógatták. Az ember általában örömében énekel, de sírás közben, vagy ilyen érzések közepette egyáltalán nem.

Az erdélyi énekeskönyv 250. éneke erre a zsoltárra íródott, annak a második versében ekképpen szól a szerző: ,,Akik minket fogva tartottak, kérték hogy valamit hegedülnénk nékik, és mondának sioni éneket. Felelvén mondtuk, miképpen lehet? Hogy dicsérhetnénk az Úr Istent vígan, énekelvén ez idegen országban?”

Ugyancsak a 230. ének második verse így vall: ,,Éjjel nappal hulló könnyem, énnekem a kenyerem, Amidőn azt kérdik tőlem, hol van az én Istenem?’’

De mindezek ellenére, az Istenben bízó, hívő ember ott is megtartatott, és ma is megtartatik. Sokszor az Istenhez és az Ő Fiához vezető út keserves. Fogságba kerül a lelkünk, a bűn fogságába, a próbatételek fogságába. De akik az Úrban bíznak, azoknak az erejük megújul.

Az Úr Jézus Krisztus így hívogat bennünket ,,Jöjjetek énhozzám ti megfáradtak, és én megnyugosztallak titeket”. Az Úr Isten megbocsájtó kegyelme eljött az Ő Fiában, hogy nekünk kegyelmet kínáljon és üdvösséget adjon. Milyen jó, hogy nekünk a békétlenség, a szeretetlenség, a lelki próbák fogjainak van szabadító Krisztusunk. Van egy szerető Urunk, aki azért jött, hogy ezt a szabadulást megadhassa nekünk. Ahogy Pál apostol is tanítja: „Ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság” (2 Kor 3,17). Legyen ehhez hitünk, imádságos lelkünk, Belé vetett reménységünk! Ámen.

Mindenható szent Istenünk, kegyelmes Atyánk az Úr Jézus Krisztusban! Hálás szívvel köszönjük meg, hogy Te nem hagysz bennünket erőnk felett szenvedni. Te meghallgatsz bennünket, látod bűnös fogságunkat, és megszabadítasz, a Te szolgálatodba állítasz. Tégy Urunk minket áldássá, jöttödet úgy várjuk! Fogadj el minket és vezess, mert mi Rád bízzuk magunkat! Áldd meg gyülekezeteinket, a hozzád vágyakozókat! Legyenek a lelkipásztoraink igaz szolgáid, igaz hittel, lélekkel, szentséggel felruházva! Te vigasztalj, árvát, özvegyet, szenvedőt! Gyógyítsd a betegjeinket! A háború sújtotta felebarátainknak adj békét, hajlékot, biztonságot! Őrizd, tartsd meg szeretteinket, anyaszentegyházunkat, nemzetünket! A Te Fiad, Jézus Krisztus érdeméért kérünk, hallgass meg bennünket! Ámen.

Nagy Sándor, Lele