Home Imahét – Nyolcadik nap

Imahét – Nyolcadik nap

25 jan

Imahét – Nyolcadik nap

„… míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra.” (Ef 4,13)

Kedves Testvérem! Elérkeztünk imahetünk záróalkalmához. Nem tudom, hogy te részt vettél-e a gyülekezetedben az imahéten, vagy esetleg betegség miatt csak ezeket a gondolatokat olvasod, de ha így van, hiszem, hogy az imahét igemagyarázatai lelki feltöltődést jelentenek.

Nagyon szép gondolatok vannak Pál apostolnak az efézusiakhoz írt levelében, amelyet a 13. vers koronáz meg, és ez a mai elmélkedésünk témája. Vannak írásmagyarázók, akik azt feltételezik, hogy ezt a levelet nemcsak egyetlen gyülekezethez küldte el, hanem körlevél volt.

Pál apostol szerint a hívők egy testként kapcsolódnak Krisztushoz. Mennyire szép lenne, ha hétköznapjainkban is így működnénk. Már az is jó érzés, amikor az idei imahéten lélekben összekapcsolódtunk örmény keresztyén testvéreinkkel, akik kiválasztották az igei vezérfonalat. Az egység célja, hogy közösségben erősödjünk, egymást támogassuk, és együtt haladjunk a hit útján.

Az ige Krisztus megismerését tűzte ki célul a keresztyén ember számára. Ízleljük meg azt a szót: tudás. Mi jut eszünkbe róla? Általában arra gondolunk, amit az iskolákban, egyetemeken megtanítanak. Többnyire tárgyi tudásra gondolunk, ami lehet matematika, történelem, irodalom stb. Itt viszont nem erről van szó; itt Krisztus megismeréséről van szó. Ez pedig egy másfajta tudás. Érted-e, mit jelent az a tudás, amely nemcsak az elmédet, hanem a szívedet és a lelkedet is áthatja? Egy olyan tudás, amely meghatározza a gondolataidat, a cselekedeteidet és az emberekhez való viszonyulásodat. Az a tudás azt jelenti, hogy nem elég olvasni, tanulmányozni a Szentírást, hanem engedelmesen kell élni. Minél jobban megismerjük Jézust, annál inkább szeretnénk hasonlítani rá. Rá hasonlítani pedig azt jelenti, hogy mielőtt bármit teszek, megkérdezem: vajon ehhez mit szólna Jézus? Vajon helyesnek találná-e? Találok-e az evangéliumokban vagy a páli levelekben hasonló szituációt, mint amiben most élek? Mennyivel szebb lenne a világ, ha mindenki arra törekedne, hogy Jézushoz hasonlóan oldja meg a problémákat, konfliktusokat, haragos helyzeteket.

A hitbeli fejlődés célja: eljutni a lelki érettségre, mely nem más, mint a szeretet és a szolgálat. Minden nap tegyünk valamit, ami Krisztushoz való hasonlóságunkat erősíti. Vizsgáljuk meg gondolatainkat és tetteinket: tükrözik-e Krisztus jellemét? Áthatja-e Krisztus szeretete? Ámen.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megfoghatom az erős atyai kezeidet. Bocsátsd meg, hogy sokszor nem a szeretet hangján szóltam családtagjaimhoz, és hogy nem volt türelmem hozzájuk. Krisztusom, vezesd a lelkemet, hogy minden nap növekedjem a hitben és a szeretetben, és hogy cselekedeteim, gondolataim téged dicsérjenek. Ámen.

Tőtős Beáta Margit, Hadad