Imahét – Nyolcadik nap

Alapige: „Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.” Lk 12:36

Bibliaolvasás: Zsolt 85:8, 10-12; Jel 21:1-4

Magyar református keresztyénként is valljuk, hogy örökkévaló királyunk van Krisztus (Felkent) személyében, „aki minket Igéjével és Szentlelkével kormányoz és a nekünk szerzett váltságban oltalmaz és megtart” (HK 31). Ez azt jelenti, hogy „Ő a mennyben Atyja színe előtt nekünk közbenjárónk”, képviseli ügyünket, a bűnös embert a szent és kegyelmes Isten orcája előtt. A földön pedig uralkodik felettünk, mert őt mi Urunknak hisszük és valljuk, aki „mind testünket, mind lelkünket a bűntől és a Sátán minden hatalmából, nem aranyon vagy ezüstön, hanem az ő drága vérén váltotta meg és tette a maga tulajdonává (HK 34). Ő a mi Urunk, mert ő szeretettel és hűséggel gondoskodik követőiről, mai tanítványairól is minden nap. A hűséges gondoskodást jobban megértjük, ha födi szüleinkre gondolunk és visszaemlékezünk, mint gyermekek, miként fáradoztak értünk, adták sok-sok jelét irántunk való szeretetüknek.

Mennyei Atyánk örök szeretetének nyilvánvaló jele, hogy életteret teremtett a „teremtés koronájának”, az embernek, amelyben helytartójává tette: szaporodjon és sokasodjon, uralkodjon a földön és hajtsa birodalma alá. Sajnos az ember visszaélt az isteni ajándékkal, az első emberpár engedett a gonosz kísértésnek, elbukott, áthágta Isten parancsát. Bűnbe esett az ember és így megromlott a harmonikus kapcsolat Istennel. Ezért döntött úgy a szerető Atya, hogy elküldi fiát az első karácsonykor e földi világba, hogy ő általa helyre állítsa az atya-fiúi kapcsolatot. Ezért áldoztatott meg Isten fiaként nagypénteken Jézus, hogy harmadnapon megtörténjen a húsvéti feltámadás. Az ő feltámadása a hétnek első napján -vasárnap reggel- történt, ami akkora örömöt jelentett az őskeresztyéneknek, hogy attól kezdve a szombat helyett (7. nap) a vasárnapot ünnepelték.

Az egyház a hívők közössége, és azért különbözik minden más közösségtől, mert a tagok egyen-egyenként és mint közösség a Szentlélek által nyernek életet és örömet. A Szentlélek meg szentelő ereje által válik az egyház Krisztus testévé, mint vőlegénye számára felékesített mennyasszony. Szerető Atyánk a keresztségben jegyzett el magának csecsemő korunkban, hogy amikor felnőttként megértjük és elhisszük, hogy a Krisztus-testbe mi is beolttattunk, akkor ez igazzá, valósággá tegye életünkben az apostoli igét: „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”. (Fil 4:13)

A mindennapi munka komoly erőfeszítésre késztet mindannyiunkat. De vajon van-e elég erőnk, és szánunk-e elég időt az Úr királyságának várására? A mai igevers a szívünkre helyezi az éberséget és a felelősséget: legyünk olyan imádkozó keresztyének, „akik az Urukat várják” életük minden napján. Készenlétben kell lennünk, hogy amikor a zörgetést halljuk, azonnal megnyissuk neki az ajtót. Nem tudhatja senki, hogy mikor „jő el az embernek Fia”. Jöhet a második avagy a harmadik őrváltáskor is, azaz éjszaka. A mi dolgunk, hogy „vigyázva találjon”, ezáltal lehessünk „boldog szolgák”, mint akiknek szívében a hit szövétneke világít. Ámen.

Köszönjük Atyánk, hogy téged dicsőíthetünk a minket körülvevő világ megteremtéséért. Légy áldott, hogy bár a bűneset következtében mi is ítéletre méltók vagyunk, a te fiadban, a Jézus Krisztusban megváltottál bennünket az örök haláltól, és megbocsátó kegyelmed által örök élet reménységét hordozhatjuk szívünkben. Szentlelkednek ereje által naponként újítsd meg életünket, szenteld meg örömeinket! Áldj meg bennünket éberséggel, hogy gyermeki alázattal és hittel tudjuk várni minden nap az érkezőben levő királyunkat. Ámen.

 

                                               Tukacs József, Nagykároly-Belváros