Imahét – második nap

Alapige: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok
azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni. Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel.” Mt 23,23-25
Bibliaolvasás: Példabeszédek 21,13-15

Egy alkalommal, egy kórházban önkénteseknek tanfolyamot tartottak az újraélesztésről. Az egyik résztvevő azt mondta, amikor megmutatta neki az orvos, hogyan kell a mellkast erőteljesen nyomkodni, hogy ő ezt nem meri megtenni, mert fél attól, hogy eltöri a bordáját az újraélesztettnek. Az orvos azt mondta az önkéntesnek, hogy lehet, hogy eltöri a beteg bordáját, de ha lélegezni fog, akkor megmentette az életét. És lehet, hogy nem törik el a bordája, azaz elmulasztja az újraélesztés kemény, néha kegyetlen procedúráját, de akkor a beteg meghal. Mi a jobb? Az önkéntes megértette, hogy egy bordatörést jobb elszenvedni, és az
még mindig jobb, mint meghalni. Valahogy így van ez ezekkel az igékkel, amiket Jézus a farizeusoknak, írástudóknak mondott. Lehet, hogy kemény beszéd ez, „kicsoda hallgathatja ezeket”? De Jézus az életüket akarta megmenteni a kárhozattól. Jézus amúgy, a földi szolgálata során
gyakran került ellentétbe, vitába Izráel vallási és világi vezetőivel. Ezek az írástudók, farizeusok sokszor fellázadtak Jézus ellen, különösen akkor, amikor a csodáit látták és azt, hogy Őt többen követik, mint őket. Egyszer ki is mondták, ha mindenki Jézus után megy, akkor velünk mi lesz? Elveszítjük hatalmunkat és befolyásunkat a nép fölött. Amúgy az ő törvényismeretük nagyon mély volt és alapos. Betű szerint ragaszkodtak a törvényekhez, azok betartásához, miközben a lelkületükkel komoly problémák voltak. Ezért szól Jézus ilyen keményen hozzájuk. Azt, aki haldoklik vagy már meghalt, újra kell éleszteni. Azzal kezdi Jézus a beszédeit, hogy: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok!” Nyolcszor szólítja meg őket így ezen a fejezeten belül. Nem kíméli őket, mert az életüket akarja megmenteni. Jajt mondani az állapotuk fölött: szomorúságot és az elkövetkezendő ítéletre való figyelmeztetést fejez ki. Azt mondja Jézus nekik, hogy jó az, hogy a kertjük terméséből tizedet adnak, dicséretes cselekedet. De elhagytak valamit a törvényből, ami fontosabb ezeknél: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget. Jézus korában az írástudókat a törvényszékeken és a bíróságokon alkalmazták. Nagyon ragaszkodtak a törvény betű szerinti alkalmazásához, ezért sokszor voltak kegyetlenek, szívtelenek, pedig Isten megmutatta irántuk való kegyelmét, irgalmát,
szeretetét és hűségét, Krisztusban. Mind halálra vagyunk méltók a törvény szerint, de irgalmából Isten, az Ő Fiáért könyörült rajtunk.
Ezt a könyörületet kell nekünk is megélnünk egymás irányába. Amikor a farizeusok bort ittak, átöntötték azt valamiféle textílián, ha esetleg szúnyog keveredett a borba, azt ily módon ki tudják szűrni, hogy ne vétkezzenek a törvény ellen és ne váljanak tisztátalanná. Jézus azonban azt mondja, hogy a tevét lenyelik. A teve is tisztátalan állatnak számított és jóval nagyobb volt, mint a szúnyog. A teve lenyelése képtelenség volt ugyan, de Jézus ezáltal a kis és nagy, a jelentős és jelentéktelen problémákra hívja fel a figyelmet. Vannak emberek, akik el tudnak bíbelődni apró, jelentéktelen dolgokon, de a fontos, az örök életre szóló dolgokat mellőzik, elhanyagolják. Jézus ezekkel az igékkel helyére teszi a gondolkodásunkat. Kérdezzük meg az Urat: Uram, szerinted való módon élem az életem, rendben vannak a dolgaim? A Te gondolataid az én gondolataim? Hadd legyen számunkra a legfontosabb az igazságos ítélet, az
irgalom és a hűség Isten iránt. Ámen.

Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy sokszor a feddő szót nem szeretjük, hanem valami lágy, simogató beszédet várnánk tőled a szeretet nyelvén! Hadd köszönjük meg neked, hogy nálad a szeretet nyelve az, hogy nem hagyod még a farizeusokat, meg az írástudókat sem az ítéletre, kárhozatra menni, ahogy a ma emberét sem, hanem azt akarod, hogy megtérjen az ő útjáról és éljen. Ámen.

Dobai Zoltán, Ákos