Házasság

„Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” (1Móz 2,18)

Hadd kezdjem mindjárt egy személyes élménnyel a mai igemagyarázatot. Mielőtt még házasságot kötöttem volna, sokszor gondoltam úgy, hogy milyen jó is a függetlenség. Bármikor oda mehetek, ahova akarok. Nem kell senkihez alkalmazkodnom. Az időmet, a pénzemet úgy osztom be, ahogy én akarom.

Isten kegyelméből megismertem a hitvesemet, és ma két szép gyermekünk van. Ma már nincs az pénz, az a karrier, ami többet érne tőlük. A családdal együtt töltött perceket, a gyermekvárás és születés örömét, az első szavak elhangzását, az első lépések megtételét, az első kerékpározás pillanatait -és még hosszan folytathatnám a sort- semmi sem pótolja az életben. Képezhetjük magunkat, elérhetünk bármilyen pozíciót, eljuthatunk a világ legkülönbözőbb helyeire, egyik sem ér annak a nyomába, amit egy család: egy minden helyzetben mellettünk álló hitves és a gyermekek jelentenek. Ezt nem pótolja semmi más. Isten úgy alkotott meg minket, hogy egymás segítőtársai legyünk. Az összetartozást érzékelteti a nő héber elnevezése is, amit a magyar nyelv csak némi mesterkéltséggel tud visszaadni: ’is = férfiember,
’issáh = asszonyember, nő.

Nemrégiben olvastam, hogy a házasság olyan, mint egy üres kincsesláda. Nekünk kell azt naponta kincsekkel megtölteni. Kívánom minden kedves olvasónak, hogy tudja házasságának kincsesládáját nagyon sok szeretetettel, hűséggel, gondoskodással, türelemmel, mosollyal és békével megtölteni. Hogy legyen számára is a család a legdrágább kincs és érték, amit Istentől ajándékba kapott és hűséggel véd. Ámen.

Imádság: Uram, köszönöm a családomat. Kérlek, oltalmadban védj meg minket, és legyen áldásod életünk minden egyes napján! Ámen.

Sebestyén Elek Előd

Tompa Mihály: Egy ifjú párhoz

Szíveteknek vágya bétölt,
Mi volna még álmotok:
Kik az oltár zsámolyánál
Kezet fogva állotok?

Külön, két kis bujdosó ér
Vala eddig éltetek,
Mely a sziklás rengetegben
Cél s kedv nélkül tévelyeg.

S egyesülten cseveg, csillog,
Hullámzik e gyors patak;
Kebelére önnevelte
Virágszirmok hajlanak.

Szerelmetek tarka színnel
Rajzolgatja a jövőt;
Szép álomként minden óra
Bűvös, bájos arcot őlt.

Szent hűséget, boldogságot
Hagyjon hátra e varázs!
A fényes láng ellobog bár:
Maradjon meg a parázs! –