Hálaadás

„Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nénje, dobot vett a kezébe, és kivonultak utána az asszonyok mind, dobolva és körtáncot járva. Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges…” (2Móz 15:20-21)

Ősz van. Amint minden évszaknak, ennek is megvannak a maga szépségei. A táj varázslatos színekbe öltözik. Elérkezik az őszi gyümölcsök és zöldségek begyűjtésének ideje. Ez az évszak ezért a hálaadásról szól, amikor megköszönjük Istennek, hogy megáldotta két kezünk munkáját és terméssel áldotta meg földjeinket. Ha az őszre gondolunk, akkor a hála meleg érzései is becsempészik magukat a szívünkbe.

Mózes és a választott nép amikor sikeresen átkelt a Veres-tengeren és megszabadult az egyiptomi fogságból, hálát adott. Volt amiért hálásak legyenek!  Ajkukról hangzott a szó: „énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges…” Mirjám „prófétanő” énekelte szent lelkesedéssel ezt a magasztaló éneket. Az exegéták ezért szokták az ének alaptémáját Mirjám énekének nevezni. Ha azonban a zsoltárok műfajelemzése szerint nézzük, akkor mind a rövidebb téma, mind a teljes ének az ún. kollektív hálazsoltárok közé tartozik. Így tehát valóban Izráel fiaival együtt énekelt gyülekezeti zsoltárról van szó, amely a rövid, frappáns szövegezésű Mirjám-éneket kibővítette az öröm érzése által diktált további versszakokkal.

Keresztyén testvérem! Nincs mindenkinek kertje vagy nagyobb földterülete. Nem mindenki vet és arat, de mindenkinek van miért hálát adni. A te szíved ma miért hálás Istennek? Ne felejtsd ezt el megköszönni neki! Ámen.

Köszönöm Istenem, hogy az idén is vigyáztál ránk, megvédtél a természeti csapásoktól, hombárjainkba búzát, hordóinkba bort adtál. Tavasszal talán a kibontakozó járvány miatt kétség támadt bennünk, hogy tudunk-e majd vetni és aratni, ám a te kegyelmed most sem hagyott el. Szent neved áldott legyen örökkön-örökké! Ámen.

Sebestyén Elek Előd