Éneklek az Úrnak

„Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.” (Zsoltárok 13,6b)

A zsoltáríró a halálos veszedelemben is töretlen hittel és bizalommal fordul Isten felé. Készül arra, hogy éneket fog mondani az Úr magasztalására. Tudja, hogy meg fogja tapasztalni a szabadítást. Kész arra, hogy ezért hálásan magasztalja az Urat. Hite által már a szenvedés idején is értékes segítséget kap az Úrtól: reménykedik az Úr hűségében.

Akár háborúban, vallásos céllal, vagy a gyógyító ceremóniák keretében – az ének minden körülmények között vigaszt, gyógyulást, közösségi erőt közvetít. Egy ke­let-afri­kai törzs­nél ak­kor­tól szá­mít­ják a gyer­mek szü­le­tés­nap­ját, ami­kor az anya elő­ször gon­dol rá. Ha a fia­tal nő el­ha­tá­roz­za, hogy gyer­me­ket sze­ret­ne a vi­lág­ra hoz­ni, elvo­nul és leül egy fa alá. Ma­gá­ba mé­lyed és be­fe­lé hall­ga­tó­zik, míg meg nem hall­ja a gyer­mek da­lát. Ha meg­hall­ja, vissza­tér a fa­lu­ba, és elé­ne­kli a dalt pár­já­nak. Ké­sőbb az éde­sa­nya nap­köz­ben is gya­k­ran dú­dol­ja a dalt a szí­ve alatt nö­vek­vő, fej­lő­dő mag­za­tá­nak. Meg­ta­nít­ja a dalt a bá­bá­nak és a törzs idős asszo­nya­inak, akik ének­szó­val fo­gad­ják a gyer­me­ket, ami­kor meg­szü­le­tik. Ké­sőbb az egész törzs meg­ta­nul­ja a dalt, és az­zal vi­gasz­tal­ja a gyer­me­ket, ha be­teg vagy bár­mi bánt­ja. Ké­sőbb ez a dal az élet min­den fon­tos ese­mé­nyé­re el­kí­sé­ri az em­bert, ün­ne­pek, ri­tu­á­lék al­kal­má­val el­hang­zik. És éle­te vé­gén is összegyűlnek a ro­ko­nok, és utol­já­ra a ha­lá­los ágy mel­lett áll­va az ő da­lá­val bú­csúz­tat­ják a tá­vo­zót.

Az ének gyógyít, az ének erőt ad. Énekeljünk sokat mi is az Úrnak, mert velünk is napról napra jót tesz. Ámen!

Uram, te látod az emberi szíveket, megvizsgálod az igazat és a bűnöst, alázattal hajtjuk most meg fejünket előtted. Bizony, igaz vagy te, az igaz tetteket szereted, a becsületes emberek pedig meglátják orcádat. Hálával magaszatalunk téged és dicséretekkel áldjuk szent neved, mert te jót teszel velünk. Ámen!

Sebestyén Elek Előd