Dávid és Góliát

„Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál.” (1Sám 17,45)

Az egyik embert a neve miatt csúfolják, a másikat mert fogszabályzót visel, szemüveges, túlsúlyos, túl kicsi vagy épp túl magas. Főleg a gyermekek körében tapasztaljuk azt, hogy folyton gúnyolják egymást, de még a felnőtteknél is előfordul az ilyesmi.

Dávidot azért csúfolta ki az óriás Góliát, mert fiatal is volt, kicsi is volt hozzá képest. Gúnyosan kérdezi tőle: „Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem?” (1Sám 17,43) Góliát azt látta, ami a szeme előtt van, és eszerint ítélt. Mi is sokszor aszerint ítélünk, amit egy ember külsején lehet látni: szép vagy csúnya, sovány vagy kövér, kicsi vagy nagy. Azt azonban a szemünkkel sohasem látjuk, hogy ki milyen talentumokat kapott Istentől, és milyen rejtett kincsei vannak, melyek egyedivé és különlegessé teszik őt.

Dávid lehet, hogy nem volt egy masszív testalkatú, félelmetes megjelenésű harcos, de volt valamije, ami ezektől a külső tulajdonságoktól mégis sokkal értékesebb volt. Dávid istenhivő volt, és tudta, hogy bármilyen élethelyzetbe is kerüljön, vele van a seregek Ura. Ez volt az, ami igazán legyőzhetetlen harcossá tette őt.  Ezért is mondta azt Góliátnak: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál”. Vajon miben/kiben rejlik a mi erőnk? Ámen.

Gondviselő Istenem! Hálás vagyok azért, hogy az én erőm is tebenned rejlik. Segíts, hogy másokban ne azt lássuk meg, amiért kigúnyolhatjuk őket, hanem azokat az értékeket, amelyek miatt felnézhetünk rájuk. Ámen.

Sebestyén Elek Előd