Anyai szeretet

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34)

Akik elveszítették az édesanyjukat -akit nagyon szerettek-, azok tudják igazán, hogy milyen értékes minden együtt töltött közös perc. Amikor már nincs esély újabb közös élményekre: együtt kirándulni, együtt sütni-főzni, együtt dolgozni a kertben vagy együtt vásárolni… Amikor már nem vár otthon többé a frissen készült sütemény… Akkor tudjuk igazán milyen értéke van minden percnek, amikor már nincs újabb esély.

Az anyák szíve végtelen szeretettel van tele. Sokszor talán meg sem értjük, honnan van bennük annyi szeretet, megbocsátás és erő. Egy régi történet szerint a falu egyik nádfedeles házában élt egy szegény család. A férj beteges volt, hol dolgozott, hol nem. Sokszor a betevő falatjukat alig tudta megkeresni. Felesége mosni, takarítani járt, miközben sorra születtek gyermekeik, így az édesanya egyre ritkábban tudott munkát vállalni. Lassan múltak az évek. Egy járványos betegség sírba vitte két kis gyermeküket. Az édesapa egyre betegebb lett, és ő is meghalt. Az özvegyen maradt édesanya éjt nappallá téve dolgozott, hogy gyermekeit tisztességgel felnevelhesse. Hálásak is voltak a gyermekek, kivéve a legkisebbiket, aki igen sok bánatot okozott édesanyjának. Szófogadatlan, lusta gyermek volt. Egy szomorú napon a fiú barátaitól hazatérve, azzal állt édesanyja elé, hogy neki sürgősen pénz kell. Szegény édesanyja elcsukló hangon csak annyit mondott: honnan adjak édes gyermekem neked pénzt, hiszen alig tudtam egy darab kenyeret venni? A fiú tovább követelőzött, s majd elhagyta a házat. Az évek teltek – múltak a szegény asszony feje felett. Az áldott édesanya sok átsírt álmatlan éjszaka árán, becsülettel felnevelte a gyermekeit, mindannyian becsületes munkás emberek lettek. De a szegény asszony öröme nem volt teljes, mindennap hazavárta az eltévelyedett fiát. Egy nap megbetegedett, gyermekei könnyes szemekkel ültek körülötte betegágyán. Lázas ajkai még akkor is ezt suttogták: nézzetek csak ki, gyermekeim, hogy nem jön-e az én fiam az úton?

Várta, szünet nélkül, megtévedt gyermekét, azzal az erős hittel, mellyel csak egy édesanya képes. És nemhiába várta, Isten meghallgatta imáját. Eljött az édesanyja halálos ágyához a hálátlan gyermek. Bűnbánóan borult édesanyja dolgos két kezére, s sírástól fuldokló hangon könyörgött bocsánatért. A haldokló édesanya magához ölelte megtért fiát, de már nem hallotta, mert lelke már fent járt a fehér felhők felett. Halkan szálló angyalok vitték oda, ahová azok juthatnak csak be, kik bűntelen fehér lélekkel halnak meg. Mikor eltemették az édesanyát, ágyában a párnája alatt egy csomagot találtak. Tele volt pénzzel, amit hosszú éveken át keserves, nehéz munkával keresett. A falatokat a szájától megvonva gyűjtötte össze. Mellette egy papírdarabkára ez volt írva: ha meghalok, ezt a pénz adjátok át eltévelyedett gyermekemnek, mert neki gyűjtöttem. A fiú megrendülve vette tudomásul édesanyja üzenetét, s e pénzből semmit el nem véve, állíttatta a fehér márványtömböt édesanyja sírjára, ezzel a felirattal: ,,Itt nyugszik a Szeretet.”

Az anyai szeretetet nem érdemeinkért kapjuk, nem kell küzdeni érte. A legtöbb gyermek számára megadatik. Köszönjük ezt meg az édesanyánknak! Ámen.

Dzsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!