Advent első vasárnapja

„Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” (2Tim 4,18)

Adventbe léptünk. Ez a karácsonyra, a Megváltó születésének ünnepére mutat. Azáltal, hogy Krisztus emberré lett, számunkra a bűntől való szabadulást hozta el. Az igeszakaszban az apostol Isten csodálatos szabadításáról szól, aki megvédi őt a gonosztól, és majd beviszi a mennyországba. Ebben a szabadításban az részesülhet, akinek tiszta a szíve és alázatos az élete. Az alábbi történet csodálatosan szemlélteti számunkra, hogy nem az lesz a kiválasztott, aki akarja, hanem aki azt megérdemli.

„Három fenyőfa állt egy dombtetőn. A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

– Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a legnagyobb fenyő – sóhajtotta ez a kicsike fa. Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

– Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! – sóhajtott a legnagyobb fenyő.

– Bárcsak engem vinne! – mondta a kisebb fenyő.

– Bárcsak engem választana! – kívánta a harmadik fácska.

Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.

– Kérlek legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt? – szólította meg félénken a kismadár a fát.

– Nem lehet! – mondta a legnagyobb fenyő. Nem tarthatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.

– Pedig úgy fázom – panaszolta a kismadár. A legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt. Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a kisebb fenyőhöz.

– Kedves kisebb fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? – kérdezte.

– Nem! – felelte a kisebb fenyő. Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a harmadik fácskához.

– Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? – kérdezte.

– Hogyne maradhatnál kismadár – felelte a harmadik fácska. Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.

A kismadár felugrott a harmadik fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a harmadik fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a legnagyobb fenyőt, elhaladtak a kisebb fenyő előtt is, de amikor a harmadik fácska elé értek, elhallgattak. Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

– Télapó vagyok – mondta. Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára…

– Vigyél engem! – kiáltotta a legnagyobb fenyő.

– Engem vígy! – ágaskodott a kisebb fenyő.

A harmadik fácska azonban meg sem szólalt.

– Te nem szeretnél eljönni? – kérdezte tőle a Télapó.

– Dehogynem ! Nagyon szeretnék – felelte a harmadik fácska. De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.

– Kicsike fa – mondta a Télapó – te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.

Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon.”

Légy te is szerény, másokat segítő ember ezen az adventen és életed minden napján, hogy Isten téged is kiválaszthasson és megajándékozhasson azzal az ajándékkal, amit Jézus hozott el számunkra az első karácsonyon: a bűntől való szabadítással. Ámen.

Mennyei Atyám! Hálás vagyok neked azért, hogy egyszülött fiadat az én bűneimért is küldted. Szenteld meg adventemet, hogy tiszta lélekkel érkezzek a karácsonyhoz! Ámen.

Sebestyén Elek Előd