Ábrahám közbenjárása Sodomáért
„És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő monda: Nem vesztem el a tízért.” (1Móz 18,32)
Sodoma és Gomora vétke oly nagy volt, hogy Isten hosszútűrése elfogyott velük szemben. Ábrahám ismerte Sodoma romlottságát, mégis megpróbált közbenjárni érdekében. Nem csupán Lótért, a rokonáért, hanem az egész bűnös városért. Számára fontos volt az, hogy ha laknak a városban olyanok, akiknek nincs közösségük Sodoma feslett életű lakóival, azok megmeneküljenek. Isten igazságára, mint Isten kegyelmére appellál Ábrahám, szinte a végsőkig feszítve a húrt, amikor alkudozása során száll le ötventől tízig és kikényszeríti az ígéretet.
Ábrahám közbenjárása a bűnös városért rámutat Jézusnak a bűnös emberiségért való közbenjárására. A Heidelbergi Káté 18. kérdésének felelete arra tanít, hogy a mi Urunk Jézus, Krisztus az a közbenjáró, aki egyben valóságos Isten és valóságos, igaz ember is. Őt az Atya tökéletes váltságunkra és igazságunkra ajándékozott nekünk.
Jézus közbenjár értünk, ahogy közben járnak értünk a lelkészeink, akik rendszeresen imádkoznak a gyülekezetükért. És közben jár Istennél sok édesapa és édesanya, akik gyermekeik jövőjéért imádkoznak az Úrhoz.
Ábrahám közbenjáró alkudozásnak az a nagy tanulsága, hogy Isten hagyja magát megkérlelni. Az imádság merész dolog. Isten nem zárkózik el előle, kész a meghallgatásra, és nem az Ő irgalmán múlik, ha a kérés nem teljesíthető. Ámen.
Drága Istenem, alázattal köszönöm meg, hogy te mindig meghallgatod kérésemet. Kegyelemért imádkozok ma hozzád és a bűnösök megtéréséért. Ámen.
Sebestyén Elek Előd