A legerősebb édesanya

„Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké.” (Jel 19,1)

A dicsőség és hatalom olyan fogalmak, melyek sok embert kísértésbe ejtenek. Sokan szeretnék azokat megkaparintani. Ma csodálatos üzenetet kapunk arra a kérdésre, hogy kié is mindez. Az üdvösség, dicsőség és hatalom Isten kezében van. Őt követően pedig azoknak az édesanyáknak a kezében, akik gyermekeket vállalnak, hogy benépesítsék e földet. Ők a legerősebbek. Sokszor a saját szépségüket, ifjúságukat és egészségüket áldozzák fel a családjaikért. Legnagyobb titkuk a végtelen szeretet. Ez teszi őket erőssé és hatalmassá. Csodálatosan rávilágít erre az értékükre Muraközy Gyula Az erő című versében:

– Ugye, édesapám, amikor a sziklát
véres zivatarban villámok hasítják,
viharok rárontnak, habok ráomolnak,
s magas szikla volt ma, s kőszírt marad holnap;
ha a századok nem tudták porrá tenni,
sziklánál erősebb nincsen is tán semmi?

– Nem, fiam. Ott nem lelsz sem érzést, sem eszmét,
csak makacs a szikla. Az erő nem ez még.

– Akkor, édesapám, az a hősi ember,
aki egymaga vív gyilkoló sereggel,
s küzd, ha hősi teste csupa vér, merő seb,
ugye, a világon az a legerősebb?

– Nem fiam. Nézd a föld valamennyi hősét,
mind csak bátor ember. Ez nem az erő még.

– Hát a zsarnok, apám, ki népeket tör le,
s előtte mindenki csak térdelő törpe,
és amerre halad, hervadás a lábnyom,
ő a legerősebb ezen a világon?

– Fiam. Bár ha a föld mind neki teremne,
a zsarnok hatalmas, nincsen erő benne.

– Édesapám! Akkor nincs is erős ember?

– Kedves kicsi fiam! Egy bús, őszi reggel
– kicsiny gyermek voltál, sápadt, apró, gyenge –
az édesanyádat temettük el csendben.
Szép, sápadt arcával, fekete szemével
betegágyad mellett lelte minden éjjel.

Kétes hajnalórán lázas álmod leste,
fáradt volt szegénynek a gyönge, kicsi teste.
Téged sötét árnyak hallgatózva vártak,
ám ő elébe állt a rideg halálnak.

Virrasztva, ápolva, ringatva becézett,
s halovány arcodra visszatért az élet.
Őszi napsugárnál már te ránevettél,
betegséget, könnyet, fájdalmat feledtél.
S őszes sötét felhő könnyét, hogy kisírta,
szegény édesanyád leroskadt a sírba.
Nem volt erős szikla,
nem is termett harcra.
Hervadó virág volt szelíd, sápadt arca.
Magahunyó napfény,
kettétörött nádszál,
s mégsem volt nagyobb hős az édesanyádnál.
Tudod már fiam, hogy az erős ki lehet?

– Tudom, édesapám: aki nagyon szeret.” Ámen.

Drága jó Atyánk! Köszönjük neked az édesanyánkat! Őt, aki itt van mellettünk, vagy akinek már csak a sírja mellett tudunk megállni. Kérünk, Te erősíts, segíts és áldj meg minden önfeláldozó édesanyát! Ámen.

Sebestyén Elek Előd