Templomok Éjszakája
A tavalyi esztendő tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy Királyhágómelléki Református Egyházkerületben a Templomok Éjszakája nem csupán egy rendezvény, hanem élő közösségi mozgalom, amely képes megszólítani fiatalokat, családokat, gyülekezeteket és iskolákat egyaránt.
A 2024-ben beérkezett képes és írásos beszámolók tanúsága szerint sokan fedezték fel benne a megújulás, az összetartozás és a hit közös megélésének lehetőségét. Gyülekezetek, nőszövetségek, ifjúsági csoportok és felekezeti iskolák egy szívvel-lélekkel kapcsolódtak be a programba, amelynek középpontjában egy közös cél állt: „Megismerni az Ő Anyaszentegyházát.” Az elmúlt év eseményei során templomi túrák, ifjúsági estek, tanító jellegű együttlétek, imádság és közös éneklés adtak keretet annak az élménynek, amely egyszerre volt lelki és közösségi. A résztvevők lelkesedése, a beérkezett képek és történetek önmagukért beszéltek.
Idén, októberben, a Reformáció hónapjában ismét továbbterveznek az egyházkerület vezetői. Ghitea Szabó József Levente (Missziói és Diakóniai Ügyosztály) és Kánya Zsolt-Attila (egyházkerületi lelkészi jegyző) arra hívnak minden közösséget, hogy saját bölcsességükre és kreativitásukra támaszkodva éltessék tovább a Templomok Éjszakáját. Nem kötelező programról van szó, hanem egy lehetőségről, amelyben az „Istenre mutatás” marad az igazi cél és küldetés.
A szervezők arra bátorítanak, hogy a Halloween idegen szokásaival szemben bátran vállaljuk krisztusi identitásunkat, és tegyük láthatóvá, hogy hitünk örömteli és életet formáló valóság.

Hozzászólás