Friss illattal árad új tavasz varázsa,
integetnek virágzó fák, feslő barka ága.
Ünneplő tömeg a Mestert várva várja,
szamárcsikón érkezik a remény Messiása.

Fogadja Őt a nép örömujjongással,
benne megmentőjét, a hős szabadítót látja.
Köszönti virággal, letört barkaággal,
elé ruháit szórva, és Hozsannát kiáltva.

De félreértést rejt az ünnepi lárma,
nem ismeri fel Jézust, mint égi Messiása.
Az ÚR elfogadja: ez ünnep Királya,
ám szemébe könnyeket csal a bús jövő árnya.

A ma embere, ó, Uram, bár jól látna,
ismerné fel benned, Te vagy mindenek Királya!
Hogy a szeretetnek fennkölt rajongása
többé soha ne hulljon sötét, fekete gyászba.

Bár gonosz indulat szögezett a fára,
a keresztedről mégis árad irgalmad árja.
Szeretettel ölel fájdalma s drámája,
értünk, bűneink miatt drága véred hullása.