Reformátusok vagyunk, de mégis különbözünk. Vidékenként a reformátusoknak is más-más szokásaik vannak. Ezt jelentősen befolyásolja az, hogy milyenek az adott településen a vallásos hagyományok, milyen felekezetekkel élnek együtt, vagy épp városi vagy falusi közösségről van szó. Egy lelkipásztor, egy vallástanár és egy főgondnok mutatja be gyülekezetét és annak sajátosságait. 

Tolnay István (esperes, Nagykároly): A Nagykároly-kertvárosi gyülekezet viszonylag új közösség, 1996-ban alakult meg, amikor kettévált az egységes nagykárolyi református gyülekezet. Gyülekezetünk közel 2000 lelkes, templomépítő közösség, melynek gyökerei az egykori nagykárolyi református közösségbe nyúlnak vissza. Jó kapcsolatot ápolunk a helybeli evangélikus, unitárius, római katolikus, magyar- és román ajkú görög katolikus egyházakkal, imaheti alkalmakon szoktuk egymást szolgálatra hívni. A mi közösségünk, talán épp azért, mert idén még „csak” húszéves, rugalmas közösségnek nevezhető, ha a gyülekezeti életben való újításokat tekintjük (pl. a Mi Atyánk ökumenikus, új változatának a bevezetése). Ugyanakkor a gyülekezeti hagyományaink azonosak a belvárosi gyülekezetével – pl. úrvacsoraosztás, gyülekezeti ünnepek megtartása terén. Ezek a szokások, hagyományok azonban nem különböznek a legtöbb nagy gyülekezetben fellelhető szokástól. Nincs olyan szokás, mint a Kalotaszegen vagy más erdélyi vidékeken, hogy például népviseletben járjanak az emberek templomba. Esetleg arról tehetnék említést, hogy 2007 óta a kertvárosi gyülekezetben bevezettük a díszmagyar viseletben való konfirmációt, és ennek a híveink nagyon örültek, még a fiatalabb generációhoz tartozó gyülekezeti tagok tetszését is elnyerte. Ha pedig figyelembe veszem azt a kezdeményezésünket, miszerint a templomépítés javára immár másodjára is megtartottuk a jótékonysági Júlia-bált, akkor azt mondhatom, hogy a hívek és a város közössége részéről többen is jelezték azt az igényüket, hogy ebből (is) lehetne hagyományt teremteni. Ami az istentiszteleti életünk egyik sajátossága, hogy szívesen járunk havonta házi istentiszteleti alkalmakat tartani olyan családi hajlékokba, ahol azok gyűlnek össze, akiknek túl messze van a nagytemplom. Természetesen az új kertvárosi református templom és Kálvin központ felépítése és használatba vétele ezt a problémát is meg fogja oldani.

Likker Erika (vallástanár, Börvely): Börvely azon kevés Nagykároly környéki települések közé tartozik, ahol évszázadokon keresztül a református vallás dominált. Az 1711-es Rákóczi féle szabadságharcot követően gróf Károlyi Sándor a harcokat és járványokat túlélt református lakosokat néhány környékbeli faluból ide gyűjtötte össze. Ez már eleve színessé tette a gyülekezet összetételét. Ugyancsak a XVIII. században Bodoki Henter Márton lelkipásztor háromszéki reformátusokat hozott ide. Annak ellenére, hogy különböző gyökerekkel rendelkező reformátusok kerültek egymás mellé, ma is érzékelhető, hogy egy nagyon barátságos és egymást segítő közösség alakult itt ki. Ez megfigyelhető abban, hogy mai napig is kereszteléskor vagy esküvőkor olyanok is visznek ajándékot, akik nem tartoztak a meghívott vendégek közé. Természetesen a megajándékozott ezt igyekszik a megfelelő alkalommal viszonozni. A településen csak a református és római katolikus felekezetnek van temploma.

Úgy  gondolom, hogy a börvelyiek Isten iránti hálával végzik munkájukat. Bármilyen tevékenységről is legyen szó, készek időt áldozni egyházközségünk gyarapodására, lelki épülésére. Ám itt is igaz, hogy a szatmári református ember nem túl buzgó templomlátogató. Mai napig fennmaradt az üléshely hagyománya. A férfiak a szószéktől jobbra a nők pedig balra ülnek. A szószékkel szemben a konfirmandusok ülnek. A férfiak oldalán, közvetlen a szószék mellett van a gondnokok padja. A nők oldalán az első sorokba a tiszteletes asszony padja után a lányok ülnek, s azután következnek az asszonyok. A lelkipásztort énekkel fogadja istentiszteletre a gyülekezet. Az istentisztelet végén előbb a tiszteletes asszony, ifjak és fiatalok, majd az asszonyok mennek ki. A férfiak oldalán pedig a hátsó sorokból kezdik el a kimenetelt, s ahogy egy sor kihaladt, csak akkor indul a másik. Szokás még, hogy a férfiak a templom bejárata előtt megvárják a lelkipásztort -aki utolsóként jön ki a templomból-, s kezet fognak vele. Úrvacsoraosztás alkalmával előbb a gondnok, idősebb férfiak és fiúk, majd a tiszteletes asszony, lányok és asszonyok következnek a sorban.

Almási Csaba (főgondok, Lele):  Lelében többnyire reformátusok élnek, kivételt képez négy család. A gyülekezet nagy része templomjáró, de már sajnos csak a délelőtti istentiszteleteken vesznek reszt, a délutánin már csak nagyon kevés ember. A szokásainkról talán kezdenem az év első napjával, azaz szilveszter éjszakáján a gyülekezet több tagja mégha máshol is van szórakozni, akkor is eljön a templom udvarára ahol együtt búcsúztatjuk az óévet és együtt köszöntjük az újevet imádsággal és énekekkel. Ezt követően a presbiterek megkántálják a lelkészt és családját.

Újév napján nálunk még az a szokás, hogy a férfiak mennek új évet köszönteni, mert azt tartják, hogy ha férfiember megy először a házba az szerencsét hoz, de ha nő akkor szerencsétlenséget, és éppen ezért a nők az év első napján nem mennek senkihez. A húsvéti ünnepek alkalmával is a fiúk, férfiak járnak locsolkodni. Május reggelre virradóra a fiúk májusfát vagy virágcsokrot visznek a lányoknak, amit a kapura tesznek. A halottak napi megemlékezést mi nem november 1-én tartjuk, hanem október 31-én. Reformáció emlékünnepén összegyűlünk a temetőben egy istentiszteletre. Van, aki virágot visz, van, aki gyertyát gyújt. Karácsony első estéjén a fiúk járnak kántálni, második este pedig a házaspárok, de ez a szokás sajnos már kezd elmaradni. Ami még a karácsonyhoz tartozik -ez nekem is mindig megható-, hogy a karácsony esteli istentiszteletre még most is nagyon sokan eljönnek azok közül is, akik már régen elköltöztek Leléből; úgy Szilágycsehből, Nagybányáról, Zilahról, mint Magyarországról vagy Ausztriából.

A templomban való ülésrend: a nők külön ülnek a férfiaktól, meg nem konfirmált fiúk, lányok a kiskarban, megkonfirmáltak a nagykarban. A férfiaknál kiváltképpen régebben, de talán még most is az idősebb férfiak ülnek a padnak a keleti felén.