Látogatóban Érkőrösön

Nagykárolyból Érkőrös irányába ma már teljesen mindegy, melyik útvonalat választja az utazó: gyakorlatilag bármelyik úton jó minőségű aszfalton lehet végigmenni. A nagy magyar alföld és a történelmi szilágysági dombok határán fekvő kis falu ma már egy vegyes település, körülbelül fele-fele arányban lakják magyarok és románok. Én Mezőpetri, Kisdengeleg, majd Érendréd irányából közelítettem meg a települést, mely református gyülekezetének lélekszáma jelenleg mintegy 150 főt tesz ki. Nem ez az első alkalom, amikor lehetőségem adódik a kőrösiekkel találkozni. Mindegyik alkalommal azt tapasztaltam meg, hogy egyszerű, szorgalmas, egyházukat szerető emberekből áll ez a kis gyülekezet.

A templom és a parókia egy ma már mellékutcának számító, a közlekedés szempontjából a megyei főúthoz képest „félreesőbb” helyen található. Ezúttal beszolgáló lelkipásztorának, a Szilágypérben szolgáló Szabó Sándor lelkipásztornak a meghívására mentem ki találkozni a presbitériummal, hogy a gyülekezet jövőjéről beszélgessünk s hozzunk reményteljes döntést. Amikor befordultam a templom utcájába, néhány másodperc múlva már meg is pillantottam a karcsú érkőrösi református templomtornyot. Még néhány másodperc és a szépen rendbetett templom mellett mindegyik egyházi épület láthatóvá vált… össze sem lehetett volna téveszteni más épületekkel, annyira feltűnő volt az, hogy milyen szépen fel vannak újítva ezek az egyházi ingatlanok.

Bár negyed órával korábban érkeztem a megbeszélt időponthoz képest, a presbiterek már ott vártak a parókia előtt. Régi jó ismerősökként köszöntöttük egymást, majd megkértem, vezessenek körbe a templom, illetve a gyülekezeti ház belsejében. E két ingatlan nemcsak kívülről, de belülről is szép, rendbetett állapotban fogadott. Érdemes volt lefotózni, hiszen ezek a képek is ékesen bizonyítják azt, hogy mire képes egy kis gyülekezet, ha igazán akar valamit.

Közben pontos időre megérkezett Szabó Sándor szolgatársam is. Egy gyors csoportkép elkattintása után bevonultunk a tanácsterembe beszélgetni és megtartani a presbiteri gyűlést. A beszolgáló lelkipásztor és a gyülekezet között nagyon jó a kapcsolat – ezt ezúttal is megtapasztalhattam. Mint elmondták, a koronavírus bizony itt is okozott erkölcsi-szellemi kárt a kis közösség életében: az istentiszteletek elmaradása mellett elmaradtak azok a jótékonysági alkalmak is, amelyek nagyban elősegítették a felújítási munkálatokhoz szükséges anyagiak előteremtését is. De a vírus okozta károkon túl sajnos, általában rányomja bélyegét a kis közösség életére a lassú, de biztos apadás, illetve a magyar nyelvű oktatás hiánya is. Megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne ezeken a helyeken olyan gyülekezeti-közösségi programokat kezdeményezni, amelyek nagyban erősítenék itt is a református magyar identitást (meg is fogadtam magamban, hogy mind az anyaországi, mind a helyi politikai körök felé jelezni fogom a lehető leghamarabb ennek szükségességét).

A gyűlés és a döntéshozatal után még néhány percet ott időztem e barátságos emberek között, aztán hazaindultam, s az érkőrösi szőlősterületek mellett elhaladva arra gondoltam, ha ez a kis gyülekezet továbbra is ilyen lelkesen, ilyen tenni akarással fogja ápolni a közösségi életet, mint eddig, akkor itt még remélhetőleg hosszú időn keresztül fennmarad a református magyar élet. Hát adja Isten, hogy ez így legyen…

Tolnay István esperes