Home Közös vakációs bibliahét

Közös vakációs bibliahét

Közös vakációs bibliahét

Közös vakációs bibliahetet szervez öt tövisháti gyülekezet. Tegnap startolt a program, melyre a bogdándi, a dobrai, a hadadi, a hadadnádasdi és a szilágyszéri gyermekeket várják. A foglalkozások 10-14 óra zajlanak a bogdándi kultúrotthonban.

A nap során éneket, bibliai történetet és aranymondást tanulnak, kézimunkáznak. Ebéd után izgalmas játékokhoz csatlakozhatnak. Az óvodások és előkészítősök a kultúrotthonban, a nagyobbak pedig az iskolaudvaron. Minden nap egy-egy lelkész mutatja be a történetet, az énekekben és zenélésben pedig a hadadi ifjúsági zenecsapat működik közre.

A hét során arról tanulnak, hogy a nép és a mi várakozásunk is Jézus Krisztusban teljesült be, aki mellettünk döntött; Isten élő Igéje képes megváltoztatni az életutunkat; Isten kegyelmes és segítsége mindenre elég: szorult helyzeteinkből van kiút; a hit mindenre elég, ezért Őt választani a legjobb döntés; a keresztút értünk történt, azért, hogy Övé legyen a szívünk.

Ez a harmadik éve, hogy együtt szervezik meg a bibliahetet. Minden évben más helyszínen. A program főszervezői a lelkészek, lelkészfeleségek, ugyanakkor fontos segítséget jelentenek a pedagógusok és az ifisek. Minden nap egy-egy gyülekezet anyukái látják el a mintegy 130 gyermeket, így minden napra jut étel, sütemény és víz.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük