Magyarul Iriny, románul Irina

Az érmihályfalvi határátkelő vámosa hangos nevetésben tört ki, amikor útiokmányomat átvéve elolvasta, honnét jövök. Ugyan miféle település az, amelyik Irénke nevét viseli? Nos, ami románul Irina, magyarul Iriny, és ennek a nem mindennapi helységnek a mesébe illő világába szeretném az olvasót elkalauzolni.

Móricz Zsigmond a 2o. század elején néprajzi gyűjtőútra vállalkozott, a történelmi Szatmár vármegye vidékeit járta. Így emlékezik vissza az Érmellék és az Ecsedi láp határolta tájra:

„Mikor először arra jártam, gyalog mentem végig az egymáshoz csak egy-egy jó hajításnyira fekvő falvak során; Ér-Endréd, Dengeleg, Iriny, Pórtelek, Mezőterem, Gencs magyar és sváb népe között, be Nagykárolyba, onnan Kaplonyba, Kálmándra, Börvélybe. És sohasem felejtem el azt a sajátságos benyomást, ami elfogott, mikor az Érvidék tiszta levegőjéből bekerültem az ecsedi láp világába. Pedig akkor már nem volt meg a nagy láp. Éppen kiszárították, s azokban az években termett először a nád és sás, meg a végtelen területű ingoványok helyén rengetegre nőtt kukorica. Ámde ott ült még akkor is a nép lelkén a láp világa, amely egy ezredéven át megőrizte az ősi magyar életmódnak és életfelfogásnak némi színét és illatát. S a parasztok éppen akkor komoran szidták, s véres düh ingerlékenységével feszegették, hogy játszották ki őket az urak. Elvették tőlük a csíkászó, halászó, nádtermő szabad vizet, amely kenyeret adott és híven gondoskodott a maga népéről. Még ott rohadt a háló az eresz alatt, a halkas a színben, a kutya ott kapart egy-egy földdel befolyt csíkverem gödrében, de már nem volt víz, az új Krasznán mezítlábas gyerekek szaladgáltak át, sehol sem ért kötésnél mélyebb vizet a pulya. De csak legalább, ha már föld maradt a helyén, öles kukoricát termő föld, nekik maradt volna. De jöttek az urak, a nagyurak, idejében, még mikor víz alatt volt a világ, s összevásárolták a nép lápilletményét három forintjával, öttel, adtak nekik jó, kiélt szántóföldet érte, ott, a falu közelében, s örült a paraszt, hogy húsz hold vízért egy holdat, vagy kettőt, vagy csak háromvékást is kapott; mert ugyan ki hitte volna, hogy legyen idő, mikor vederrel kell a lápra hordani a vizet! Ha pedig megvan a láp, úgyis csak a szegényember aratja azt le, nem mennek a Domahidyak, a Tiszák, a Károlyiak nádat vágni! Hanem aztán megtörtént a képtelen csoda, hamar eljött a tavasz, mikor milliószámra feküdt a hal a száradó pocsolyában, kapával gereblyélték; s mikor hiába jöttek a madarak ezerszámra, nem találtak helyet, ahová fészket rakhassanak. A gém, a szárcsa, a sok vízimadár rémülten kóválygott ősi hóna körül, mint a paraszt s egyforma irigyen s keserűen látták, hogy kijátszották őket az urak az otthonukból…” (1)

Ahol a cseh királyfi, Oroszlán aga és II. Rákóczi Ferenc találkoznak

Hogy hol kezdődött Iriny története? Talán, amikor a középkori igazságszolgáltatás mai szemmel nézve sajátos – és néha sajnálatos látleleteit – az istenítéleteket rögzítő Váradi Regestrum 1219-ben először említi villa Juren alakban. Vagy amikor IV. László királyunk hadai Stillfriednél megütköztek a csehekkel, és a sors fintora úgy adta, hogy két magyar vitéz, két testvér, a Jurenből származó Vid fiai, László és Vencel levágták Ottokár cseh királyt, a fiát pedig foglyul ejtették. Tőlük származik az Irinyi család, amelyik annyi tiszteletreméltó egyéniséget adott a magyar nemzetnek, hogy csak Jánost, a gyufa feltalálóját vagy Józsefet, a Tamás bátya kunyhójának első anyanyelvi tolmácsát említsem. A világraszóló tettre emlékeztet az Irinyi család címere, amely a megkötözött királyfit vezető daliát ábrázolja. (2) Igencsak tetszetős barokk kivitelezésben ma is ott áll a családi kripta-kápolna homlokzatán a temetőben. Úgyhogy bátran kijelenthetjük, aki Irinybe látogat, láthat egy igazi cseh királyfit!

A török időkben Szatmár ütközőzóna volt, ezért Iriny lakosait is megkeserítik a turbános hadurak. A váradi Oroszlán aga három évig sarcolja a falut, esztendőnként 32 forintot követel tőlük, ezen felül vajat és mézet kíván ajándékba. Utána a szintén váradi székhelyű Memhet csauz rövidíti meg a település lakóit 24 forinttal egy 1673-ból származó jegyzőkönyv szerint, melyben a Szamostól keletre fekvő községek bírái vallanak arról, hogy mennyi sérelem érte őket a török, vagy épp a kuruc hadak részéről. (3)

Hogy Rákóczi vezérlő fejedelem személyesen járt Irinyben, azt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár munkatársainak köszönhetően tudjuk, akik a fejedelem emlékiratai, valamint korabeli levelezések alapján összeállították azoknak a településeknek a jegyzékét, ahol Rákóczi élete során megfordult. Az eredményt Google-térképen is összegezték, így ez a kutatás praktikusan alkalmazza korunk informatikai vívmányait. (4) A szatmári béke után a vármegye etnikai viszonyai gyökeresen megváltoznak, falvak egész sora néptelenedik el. A Károlyi grófok sváb telepítéssel keltik életre a gazdaságot és a kultúrát. Iriny feltámadása is erre az időre tehető, ám részleteit egyelőre nem ismerjük. Csak feltételezhetjük, hogy tiszta református lakosságát tekintve hasonló jelenség játszódott le, mint valamikor Géres, Dobra és Szatmárhegy esetében. Ezek a falvak fogadták be a telepítések okán nyelvi és vallási különbségbe ütköző, s lakóhelyüket elhagyni kényszerülő magyarságot. (5)

Rendülés Napja

Iriny saját hivatalos munkaszüneti napja. Arra a földrengésre emlékeztet, amelyik 1829. július 1-én hajnali 4-5 óra tájban rázta fel álmából a települést és a környező falvakat. Különösebb kár nem keletkezett, de az emberek megijedtek, s nem alaptalanul: az akkori prédikátor, Papp Dániel – feljegyzése szerint – valósággal kiesett az ágyából. Ám ez csak a kezdete annak a borzalomnak, amire emberemlékezet óta nem volt példa a térségben. Este 8-9 óra között nagyobb intenzitású rengés következett, s itt visszaadjuk a szót Papp Dánielnek: „Egy nagy reccsenéssel, siket morgással föld alatti dübörgést éreztünk lábunk alatt, dűlő félben voltak a házak, omlottak mindenfelé és hasadoztak az épületek, kongottak a harangok, a fák erősen hajladoztak, a kutakból a vizek fellökődtek, a megijedt férfiaknak, asszonyoknak, gyermekeknek sírása, rívása borzasztó volt, sőt látták nevezetesen Endréden a telkek alját kék lánggal beborítani.” A szakirodalom Szaniszló-Piskolt térségébe helyezi a partiumi szeizmikus övezetben valaha mért legerősebb rengéseket, a végítéletre emlékeztető jelenség egy VII-es erősségű (4,7 magnitudójú) rengés volt. A nyári hónapok folyamán több, mint 30 esetet számolt meg a tiszteletes. Miután három nap folyvást ismétlődtek a rengések, az eklézsia tagjai megegyeztek, hogy kenyéren és vízen fognak böjtölni mindaddig, amíg elmúlik veszedelem. 1834. október 15-én VIII-as erősségű (5,3 magnitudójú) földrengést is átvészelt Iriny. Azóta is minden évben megtartják az ún. Rendülést Napját, amikor nem illik dolgozni, de a falu templomozást tart, és kéri a Mindenhatót, kímélje meg a hasonló csapásoktól. (6)

Ahol mindenkinek beceneve van…

…Máskülönben nehéz lenne eligazodni a sok egyező család- és keresztnév között. Dr. Bura László 1969-ben értekezett az itteni ragadványnevekről. Bár azóta sok víz lefolyt az Ér medrében, ezek a megkülönböztetések azóta is érvényben vannak, s a mindennapi érintkezés során használják is a falu lakói. Iriny ma 287 lelket számláló református anyaegyházközséget mutathat fel, amiből 210 fő nagykorú, a 18 év alattiak száma viszonylag kevés. A múlt század elején még hétszázas nagyságrendű eklézsia még így, megfogyva is erő feletti bizonysággal küzd a megmaradásért. Nőszövetségi csoportja Kiss Zoltánné Szabó Erzsébet egykori tisztelesné, és a gyülekezet Örökös Tagja nevét viseli. A téli időszakban heti két alkalommal készít hagyományos csigatésztát. Ebből gyűjt adományokat jótékony célra, emellett segédkezik a gyermekbibliahét és más szeretetvendégségek elkészítésénél. Ifjúsági csoport 2013. őszén alakult, amikor elhatároztuk, hogy közös imaórákat és programot szervezünk az érendrédi, dengelegi és irinyi fiatalság számára. A párját ritkító kezdeményezés lényege, hogy kevesen is lehetünk nagyok, amennyiben egyesítjük erőnket, annak a szolgálatban és gyülekezeteink közötti kapcsolatban is áldássá kell válnia. Ezért felváltva járunk a három gyülekezetbe ifjainkkal. A pénteki imaórák hétről-hétre követik a Taizé ökumenikus közösség által megosztott perikópát. Érdekessége, hogy a zsoltárokat felelgetve, hangosan imádkozzuk, ill. a világszerte egyformán elhangzó könyörgések, imakérések egy nagy lelki erőtérben forrnak össze, s ez az erőtér a látható és láthatatlan egyház találkozása. Énekeinkben a Taizé Közösség meditatív dallamai mellett a Dunamelléki Ref. Egyházkerület gondozásában megjelent Krisztus az énekem c. gyűjteményt használjuk.

Iriny éneklő gyülekezet

Minden vasárnap tanulunk egy új éneket a templomban is. Előre készülünk az éppen esedékes ünnepkörnek megfelelő zsoltárokkal és dicséretekkel. Kiss Zoltán, a gyülekezet 1973-1996 közötti lelkipásztora a zenében jártas lévén kántori szolgálatot is végzett, sőt dalárdát szervezett. Ez megteremtette azt a bizalmi légkört, amivel néhány év múlva egy másik egyházzenei rálátással rendelkező lelkész sikerrel gyarapíthatja a templomos gyülekezet énektudását. Az itteni emberek zenei fogékonyságát tanúsítandó ismét Móricz Zsigmondot szólaltatjuk meg: „Az ország egyetlen vármegyéjében sem dalolnak többet, mint itt… Az ecsedi láp környéke, a Tiszahát, a Turhát, az Érmellék, a Nyirség mind daltól zeng. Gacsályban, Nyirmeggyesen, Irinyben, Nagypaládon, Magosligeten, mindenfelé találni “nótafákat”, akik egysorjában két-háromszáz dalt tudnak végig elmondani, s aratáskor, töréskor, dörzsölőben, fonóban, reggeltől-estig és estétől világos kivirradtig szól a nóta, napról napra, hétről-hétre, akár ismétlés nélkül. Egyik átfolyik a másikba, amely ujabbnak első akkordját csendíti meg.” (7)

Móricz melletti bizonyíték az irattárunkban található kézirat, amelyet Hajnal József családja ajándékozott az egyházközségnek. Ebben halottas énekek és vőfélyversek találhatóak. A gyűjtemény végén 1952. július 25-i bejegyzéssel a következő összegzés szerepel: „Istennek jóvoltából ezen énekeket tanultam és énekeltem Istennek dicsőségére, amelyek itt fel vannak jegyezve. Zsoltár 99, dicséret 282, Hozsánna-ének 14, halottas ének 102, csinált h[alottas]. ének 148, összesen 645 ének. Ezen felül sok más énekeket, amelyek itt nincsenek feljegyezve. Hajnal József.”

A 24. órában mentjük néprajzi kincseinket

A családlátogatások alkalmával digitális másolatot készítettünk a családok archív fényképfelvételeiről, amelyek valahol a régi Irinyt, a falu és az itt élők arcvonásait, mindennapjait dokumentálják. A kezdeményezést, hogy az egyháznak legyen egy falutörténeti katalógusa, az emberek tisztelettel fogadták, így alakult és folyamatosan bővül a kollekció. Előkerült két, egyenként közel 100 oldalas kézirat: Hajnal József, valamint Farkas Lajos hagyatékából. Ezek feltárják előttünk a száz évvel ezelőtti Iriny lakodalmas szokásait: a vőfélyversek jelentős része az Alföldi Vőfénykönyv nagy háború előtti kiadására támaszkodik, de számos olyan rigmust is tartalmaz, ami valószínűsíthetően eredeti anyag. (8) A vőfélyversek elárulják nekünk, milyen volt a korabeli lakodalmas menü (kása, kocsonya, káposzta, húsfélék: paprikás hús, tormás hús, tyúk-tehénhús, sütemény, italok: pálinka, bor, megjelenik a kávé), ill. milyen társadalmi kapcsolatok jellemezték a környék lakosságát. Két példa:

Itt a szilvabecsinált ecetes babérral,

Ebből minden szedjen két jó nagy tányérral!

Nem régen beszéltem egy nagy gavallérral,

Akinek a zsebje tele vót tallérral:

Bámulásra méltó vala kövérsége,

Holott tudom, hogy vót már hét felesége.

Kérdeztem, honnan van oly jó egészsége,

Azt mondta, becsinált vala elesége! (9)

Mindkét kézirat ismeri az alábbi tréfás verset. Utalásszerűen érezhető benne a rendi társadalom ködébe burkolózó élcelődés Érendréd és Iriny között:

Száz forinton vettem egy sovány szúnyogot,

Nemes Érendréden meg is hízlaltatott,

Szalacs városában le is vágattatott,

És a mészárosnak hétszáz font adatott,

Kövér állat volt ez, látszik a levéről,

Mert öt mázsa faggyút szedtek a szügyéről,

Lehet is gondolni az állat neméből,

Hogy nem kicsi lehet, e szörnyű tettből:

A vőlegény eszi a hátulsó combját,

A menyasszony nézi, vajon ő is azt rág?

Mindegyik szembe egymással mosolyog,

Nézik a szúnyoghúst, mint tépik foguk,

Nem beszélek többet, mert majd el sem hiszik,

Pedig most mindenki a levéből iszik,

Én mármost kimegyek, de mindjárt bejövök,

Hozok egy mogyorót, mint egy nagy disznótök! (10)

 

A 2014-es Kálvin Emlékév megünneplése

A presbitérium 2013. december 30-i gyűlésén határozta el, hogy a nagy reformátor iránti tiszteletét hogy szellemi örökségéből merít, és azt a kiapadhatatlan lelki forrást adja át az új nemzedéknek, amelyről hosszú ideig az egyház megfeledkezett. Kálvin vitába szállt a középkor emberének közömbösségével, aki ritkán úrvacsorázott, és a gyakori megerősítést szorgalmazza. Az irinyi gyülekezet ezt a régi-új igazságot fedezi fel, és 2014. júliusától minden hónapban biztosítja az úrvacsorás istentisztelet feltételeit. Vagyunk elég alázatosak ahhoz, hogy belássuk, a bűnbánati hetek régóta haldokló szokás egyházunkban, a csütörtöktől kezdődő alkalmakra alig 1 %-a tart igényt a híveknek. Ezért szeretnénk Kálvinból többet és a „gépeken lélegeztetett” bűnbánati hét helyett olyan lehetőséget kínálni, ami jobban igazodik az úrvacsora ünnep és hálaadás jellegéhez. Havonta tartunk tehát házi bibliaórákat, ami interaktív módon szerveződik, lehet kérdezni és elbeszélgetni egy adott témáról, imaközösséget tartani, ugyanakkor az úrvacsorát megelőző szombat reggel nyitjuk meg a templom kapuit, és a nap kezdetén mondunk köszönetet a krisztusi jóságért.

Jegyzetek:

(1)   Móricz Zsigmond Ököritó címmel megjelent cikke a Nyugat hasábjain, 1910. április 16.

(2)   Ezt a történelmi tényt elismeri Johann Christian von Engel: Geschichte des Ungarischen Reichs und seiner Nebenländer (1813) és Anton Johann Gross-Hoffinger: Der Kahlenberg und seine Umgebung (1832) c. munkájában.

(3)   Borovszky: Szatmár vármegye in Magyarország vármegyéi és városai, Budapest, 1908, 481. o.

(4)   Oláh Tamás főlevéltáros és Polnai Zsolt levéltári informatikus munkája elérhető a világhálón a következő hivatkozásra kattintva: www.bazleveltar.hu

(5)   Tátrai Patrik: Az etnikai térszerkezet változásai a történeti Szatmárban, MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2010, 38. o.

(6)   Szigeti László: Az erdélyi földrengésekről in Szabadság 2001. augusztus 25., XIII. évfolyam, 197. szám

(7)   Móricz Zsigmond: Szatmár vármegye népe in Borovszky: Szatmár vármegye, 273. o.

(8)   Alföldi Vőfénykönyv – a vőfények és násznagyok kötelességei lakodalmak alkalmával, a magyar népszokásokhoz alkalmazott legteljesebb új kiadás tekintettel a polgári házasságra, Bálint Lajos kiadása, Budapest.

(9)   [Kertész] Hajnal József kézirata, saját költés, 1909, 93. o.

(10)   Farkas Lajos kézirata, 1904 körül, 30. o., ill. Hajnal Józsefnél 71-72. o.

Forrás:

Geréb Miklós: Iriny arcai in Református kalendárium a 2015. esztendőre (szerk. Bereczki András), kiadja a Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület, Kolozsvár, 2014., 68-75. old.