Kevés diáknak adatik meg, hogy ugyanabban az oktatási intézményben kapjon állást, amelyiknek egykor a tanulója volt. Kató Erika kémia szakos tanárnő két évtized után került vissza a Szatmárnémeti Református Gimnáziumba, ahol lelkiismeretesen igyekszik a diákok tudását és jellemét fejleszteni. Vele beszélgettünk.

– A református gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait a kilencvenes évek második felében. Mi az első gimnáziumi emléke?

–  Az első gimnáziumi emlékem a tanévnyitóhoz köthető, amelynek helyszíne a Láncos templom volt, ahol sor került a IX. osztályosok fogadalomtételére. Emlékszem, nagy izgalommal vártam azt a napot, ami valami újnak a kezdetét jelentette.

– Annak idején elég mostoha körülmények között működött az iskola. Miért választotta mégis ezt az oktatási intézményt?

–  Amikor felvételire készültem, sok információm nem volt az iskoláról. Nem voltak nyíltnapok, mint napjainkban, amikor betekintést nyerhetünk az iskola életébe, megismerkedhetünk a tanárokkal. Mivel vallásos neveltetésben volt részem, azt biztosan tudtam, hogy ez az iskola többet tud nekem nyújtani, mint bármelyik más intézmény. Ugyanakkor meghatározó volt számomra, hogy kisgyerekként rendszeresen jártam szüleimmel istentiszteletre, nagymamám az énekeskönyvből énekeket tanított.

– Mesélne arról, hogy hogyan zajlott akkoriban az oktatás. Mi jellemezte az iskolát, tanárokat és diákokat?

– Az oktatás akkoriban mostoha körülmények között zajlott. Az első három évben délután folyt a tanítás, sokszor este nyolckor értünk haza. Végzősként, már a pincehelységben kaptunk helyet, megtűrt volt az iskola a saját házában. Minden tanár igyekezett a legjobbat nyújtani és a legjobbat kihozni belőlünk. Úgy érzem, sikerült megfelelően felkészíteni bennünket a nagybetűs életre, és mindenki megtalálta a helyét a nagyvilágban.

– Volt-e olyan tanára, akire mindig szívesen emlékszik vissza? Mi az, ami példássá tette egyéniségét, munkáját?

– Igen, volt több tanárom is, akikre szívesen gondolok vissza, és akiknek nevelő munkája példaértékű számomra. Igyekszem én is hasonló értékeket közvetíteni diákjaimnak.

– Hogyan emlékszik vissza az osztályközösségre? Milyen kedves emlékek maradtak meg az osztályáról?

–  Vegyes érzelmekkel gondolok vissza az osztályközösségre, de nagyon sok kellemes emlék is fűz a középiskolás évekhez. Nagyon szívesen gondolok vissza a közös éneklésekre, az osztályfőnökünk által szervezett kirándulásokra, táborozásokra, igyekezett összekovácsolni bennünket. A gimis évek alatt, életre szóló barátságok is szövődtek.

– Két évtized után újra visszakerült régi iskolájába, immár tanárként. Mit jelent az ön számára, hogy itt taníthat?

– Most már megszoktam, de először nagyon fura volt, hogy én a katedra másik oldalán ülök. Egykori tanáraim, ma már kollégáim lettek. Nagy öröm számomra, hogy régi iskolám tanára lehetek.

– Sok minden megváltozott az elmúlt évtizedek alatt. Milyen változások történtek a Refiben?

– Két évtized alatt rengeteg változás történt, egyik legmeghatározóbb hogy ma már saját épületében működhet az iskola. 2002-ben beindult az első 5. osztály, a későbbiekben elemi osztályok is indultak. 2017-ben gazdasági technológiai szakirányt is indított az iskola, és 2018-tól önálló iskolalelkésze lett. A sulinak saját diákpresbitériuma van. Az iskola fontosabb rendezvényeit, eseményeit a diáktanáccsal közösen szervezik. Sulirádió működik, a rádiósok igyekeznek kellemes hangulatot teremteni a szünetekben.

– Milyenek a mostani diákok?

– A mai diákokat nagyon sok inger éri, gyorsabban dolgozzák fel a képi információt. Igényük van arra, hogy gyorsan változzon az információ, különben unatkozni kezdenek. Nem ugyanolyan egy harmincfős osztályban tanítani, mint 20-30 évvel ezelőtt. Ugyanúgy odafigyelésre, megértésre, szeretetre és megbecsülésre vágynak. A technika, a tudományok rohamosan fejlődnek, napról napra újabb dolgok jelennek meg, illetve válnak elavulttá, új szakmák jelennek meg, némelyek eltűnnek. Nekünk, pedagógusoknak lépést kell tartanunk ezekkel, a diákokkal együtt tanulnunk kell és megújulnunk.

– Régen sok diákja volt az iskolának nemcsak  Szatmár megyei településekről, de a környező megyékből is. Én személy szerint meg vagyok elégedve például a nagykárolyi oktatási intézményekkel. Úgy gondolom, hogy nem feltétlenül csak az iskolától függ, hogy mennyire lesz valakinek széleskörű a tudása vagy mennyire lesz sikeres az életben, és a gyermeket sem kell kiszakítani olyan korán a családi környezetből.  Sok olyan ismerősöm van, aki hasonlóképpen gondolkodik, és olyanok is vannak, akik valamilyen megfontolásból már nem is a megyeközpontba, hanem egyenesen magyarországi középiskolákba küldik gyermeküket. Ezek a tények meglátásom szerint csökkentik a diákok létszámát az önök iskolájában. Vannak-e mégis vidéki diákjaik megyénk, a szomszédos megyék településeiről? Vannak esetleg más felekezetűek is a diákok között?

– Jelenleg is nagyon sok vidéki diák tanul nálunk, ugyanis azon diákok, akiknek lakóhelyén nincs anyanyelvű tagozat, már előkészítő osztálytól hozzánk jönnek, és nagyrészük itt végzi el a középiskolát is. Többségében református felekezetű diákok tanulnak itt, de találkozhatunk görögkatolikus és római katolikus vallású tanulókkal is.

– Egy egyházi iskola úgy gondolom ma is nagyon sok szülő számára vonzó, és szívesen irányítja oda a gyermekét, mivel szeretné, hogy az iskola gyermekét vallási- és nemzeti identitástudatra, összetartásra, egymásra figyelésre és egyenes jellemre nevelje. Ön miért ajánlaná iskolájukat?

– Kollégáimmal igyekszünk a hagyományos értékek közvetítésére, keresztyén értékrenddel ruházzuk fel őket. Célunk megtanítani a diákokat a jól végzett munka örömére, az alkotás izgalmára. A tanítás és nevelés egyformán fontos, nemcsak a különböző tudományokban való jártasság a cél, hanem hogy jellemükben fejlődjenek, figyeljenek egymásra, és kikerülve a nagybetűs életbe megállják a helyüket.

Sebestyén Elek Előd