Hollandokkal közösen tartják a bibliahetet
Ezen a héten tartják Börvelyben a vakációs bibliahetet, melyen már első nap közel 80 gyermek vett részt.
Immár negyedik alkalommal szervezik meg a telpülésen a bibliahetet vallásórás gyermekek és ifjak részére. A szervező a Börvelyi Református Egyházközség, ugyanakkor társszervező az a hollandiai Oldebroekből érkezett 19 fős csoport, akik közül 14 fiatal és 5 felnőtt. A hollandok zenei kíséretet nyújtanak, továbbá önkéntes munkát végeznek a gyermekek felügyeletében és azok megkínálásában. A szervezők számára nagy segítséggel van a börvelyi polgármesteri hivatal, amely a napközi otthont a hollandok rendelkezésére bocsátotta, továbbá a szülők, nagyszülők és gyülekezet tagjai, akik pénzzel, üdítővel, ásványvízzel és süteménnyel járulnak hozzá a gyermekek ellátásához.
Az idei vakációs bibliahét témája az 500 éves a reformáció köré épül. Ehhez kacsolódóan minden nap egy-egy reformációi alapelv kerül bemutatásra. Hétfőn Sola Scriptura (egyedül a Szentírás), kedden Sola Fide (egyedül hit által), szerdán Sola Gratia (egyedül kegyelem által), csütörtökön Solus Christus (egyedül Krisztus által), pénteken pedig Soli Deo Gloria (egyedül Istené a dicsőség). Ehhez a témához kapcsolódik az ének, bibliai történet, az aranymondás és a kézműves foglalkozás is. A hét folyamán megjelenítik a reformáció nagy alakjait: Luther Mártont, Kálvin Jánost és Károli Gáspárt is egy-egy rövid színdarab keretében. A program minden nap 10 órakor kezdődik a templomban, ahol köszöntés és imádság után énektanulás következik, majd egy bibliai történet bemutatása és aranymondás tanulására kerül sor. Rövid szünet után csoportfoglalkozások zajlanak korosztályonként három csoportban. Végül a templomban közösen átismétlik az énekeket, a bibliai történetet és aranymondást. Csoportfoglalkozáson a gyermekek színeznek és rajzolnak, pénteken pedig játéknap lesz, amit a hollandok szerveznek.
A németalföldi vendégek önkéntes tevékenységként az idén a parókia körüli több tíz méter hosszúságú kerítést festik még le.
Hozzászólás