A börvelyi református templomban a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében megemlékeztek az 1944 novemberében elhurcolt több mint száz börvelyi magyar férfiról, akik a brassóföldvári fogolytábor borzalmait élték meg. Közülük néhányan életüket vesztették a haláltáborban, mások pedig egész életüket meghatározó traumát szenvedtek. A börvelyiekben 75 év távlatából is még elevenen él a szüleiktől, nagyszüleiktől hallott történet a földvári fogságról.

Az istentisztelet alkalmával  Kátai Tibor lelkipásztor hirdette Isten igéjét. A  prédikáció rendjén  Dániel próféta és három barátja hitéről és hősies kiállásáról beszélt a babiloni fogság idején. Párhuzamot vont a bibliai szereplők és a fogolytábor áldozatai között, akik közül ez utóbbiak hitükhöz és magyarságukhoz a haláltábor vaskerítésein belül is ragaszkodtak. ,,Mit ér az ember, ha magyar?” – tevődött fel az Ady verse nyomán szállóigévé vállt kérdés. A lelkész szerint az akkor elnyomó rendszer  ideig-óráig a szabadságtól megtudta fosztani az embereket, de hitüket és magyarságukat nem vehették el tőlük.

Az igehirdetés után  dr. Végh Balázs Béla irodalomtörténész, tanár beszámolt a 75  évvel ezelőtti eseményekről, felvázolva az  akkori kor szereplőit és történéseit. Továbbá beszélt arról, hogy hogyan próbálta az utókor ápolni az elhunytak emlékét. Ezt követően a gyülekezet ifjai Végh Ibolya  tanárnő vezetésével felolvasták az elhurcoltak neveit és alkalomhoz illő verseket szavaltak.  A nevek felolvasása után a község polgármestere, Kiss Zoltán az emlékezés fontosságáról beszélt, beszámolva a családjában megélt veszteségről és a Brassó melletti  Földváron tett látogatásáról. A templomi megemlékezés részeként Varga Sándor színművész elszavalta a Magyar Hiszekegyet.

A 90. zsoltár eléneklése után az ünnepség a templomkertben folytatódott, ahol a 25. zsoltár éneklése alatt  megkoszorúzták a második világháborús emlékművet, melyen a Földváron elhunyt foglyok nevei is olvashatók.

A  himnusz eléneklése után az egykori foglyok emlékére megkondultak a templom  harangjai. Az egyházközség tagjai ezúttal is méltóképpen emlékeztek meg az elődök áldozatáról, és nem engedték azt a feledés homályába merülni.