Home Hármaspatakon táboroznak az ifisek

Hármaspatakon táboroznak az ifisek

Hármaspatakon táboroznak az ifisek

Együtt imádkoznak, hallgatnak előadásokat és játszanak azok az ifisek, akik idén is a Nagykárolyi Református Egyházmegye KRISZ-táborát választották. Csodálatos környezetben, a Bihar megyei Hármaspatakon tartanak vallásos foglalkozásokat lelkipásztorok és teológusok.

A hét során különböző témákról hallhatnak a fiatalok Pap Dénes Zsolt, Rácz Ervin, Sándor András, Szegi Máté és Uri Imre előadásában. Az esti áhítatokon Tolnay István, Vajda Szabolcs, Bíró Kitti és Újlaki Vivein igehirdetését hallgathatják meg. Az ifjaknak lehetőségük adódik szabadtéri játékokra, kirándulásra, filmnézésre, sportolásra és kézműveskedésre. A táborozók négy csapata a hét két estéjén is tábortűz körül gyűl össze. 

A programok levezetésében Gál Krisztián Rudolf főszervezőnek Balogh Enikő, Bíró Kitti, Erdős Csaba, Gál Lídia, Nagy Róbert, Pap Dénes Zsolt, Tolnay István és Adrien, Vajda Szabolcs, Újlaki Vivien és Uri Imre segítenek. A táborba érkeztek résztvevők Bogdándról, Dobráról, Érendrédről, Érszakácsiból, Kaplonyból, Kismajtényból, Magyarcsaholyból, Nagykároly-Kertvárosból, Piskoltról, Szilágypérből, Szilágyszérből és Tasnádszarvadról.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük