„A munka sok és nagy területen folyik, és mi a várfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. Ezért bárhol vagytok, ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk. Istenünk harcol értünk! (Neh 4,13-14)

   Poklostelek sorsán akár egész egyházkerületünk drámai állapotát is szemléltethetnénk. A berettyómenti település lélekszáma alig másfélszáz, mintegy felére zsugorodva félszáz év alatt. A fiatalok minden égtáj irányába elszéledve keresik az alig megtalálható boldogságot. Itthon, az idősek igyekeznek a hajdani álmok között válogatva egy-két könnyebben elérhetőt megvalósítani. Közben gyomosodik a kert, az udvarról eltűntek az aprójószágok, a lakatlan házak földre hajtják ereszüket.

   A templom hasonlóan járt. A falak roskadón figyelmeztettek az életveszélyre. A halál gondolata akkor uralkodott el, amikor a szakemberek használhatatlannak nyilvánították Isten 18. században épült házát. A gyötrelmes érzés még folytóbb lett, amikor a valóság érzékelői tudni vélték, hogy a környéken nincs az a pénz, amely elég lenne a szükségre. Mondanom sem kell a kommunizmus hagyatéka szerte a Kárpát-medencében ilyen állapotokat örökített. Ilyen és ehhez hasonló, de inkább nagyobb és még nagyobb megoldhatatlannak tetsző romos ingatlanokat. A hívő ember, bár továbbra is szenved az ateisták hátráltató ügyködéseitől, bajlódik a kételkedő vallásos egyénekkel, vesződik a pénzátcsoportosítók pragmatikusságával, mégis hisz a csodákban. Így volt ez Poklostelken és mindenütt, ahol épülés, felújítás és az ezekkel járó lelki megújulás történt.

   A csoda természetfeletti ajándék, amit ebben a nagyon is keserves földi körülmények között kell fogadnunk és hasznosítanunk. Nem egyszerű felismerni a forrásokat, a segítőket, a sáfárokat, de mindenekelőtt a gondviselő Isten akaratát. Ott, ahol az elvárás követelés lesz, a jóindulatot köszönet nélkül fogadják, a megállapodásokat be nem tartják, ott a csoda sarkon fordul. A jó példák azért vannak, hogy ne más kárán tanulók legyünk, hanem károk nélkül egyre lendületesebben haladók. Körülményeink nincsenek javunkra, tehát azokat irányítani kell. Az ínségben is van módszer a figyelmesen tájékozódók számára, akkor is, ha hangosabban zajonganak a pesszimisták, az azonnali önfeladást vállaló tétlenkedők és elvbarátaik. Mindig közelben vannak az irigyek, a mindig okosabbaknak tetszelgők, a mindenkor felülbírálói jogot követelők. Lesznek hangulatrontók, rontott lelkiismeretűek, mint be nem teljesült álmok hajszolói, és mindig bűnbakot kutató elveszett óriások.

   Istenre figyelők pontos helyzetképet kapnak. Mennyei tanácsot és cselekvési leírást. Végül egyetlen tömör mondatban a legnagyobb ajándékot. Nehémiás a várfal építő, akkor munkálkodik, amikor a kiválasztottak elfáradtak és kevesen vannak. Előkép ez a keresztyén világról, a magyar nemzetről, egyházkerületünkről, gyülekezeteinkről. Elcsigázottak és a közeliek is távol egymástól. Elfáradásunk oka nem a kenyérkeresés, hanem annak az erővesztésnek, ami abból van, hogyan emeljük magunkat a másik fölé, hogyan tartsuk távol a nem hozzánk valókat, vagy hogyan kapaszkodjunk meg a vélt tekintélyűekbe. Nehémiás szerint a várfalakat kevesen és egymástól távol állók építik. A veszély az elszigetelődésen túl a kiszolgáltatottságon és a fogságra jutásban van. Mai jelei ennek: magány, elszegényedés, kilátástalanság, anyanyelvvesztés, behódolás, asszimilálódás és teljes önfeladás. Egyetlen ellenszere ennek az állapotnak, Isten beszéde. Nehémiás a kürt hangjával hívja a várfalakon dolgozókat, ha arra szükség van. Gyűljenek egybe, mert együtt mindenre megoldást találnak. Együtt a csodát felfedezhetik. Együtt az ellenséges erőket kioltják. Együtt mindig jut annak is, aki egyedül érzi magát. Együtt a baj oka és okozója könnyebben kiderül. Együtt élet van, egyedül csak meghalni lehet. Isten szava élet, nélküle a halál torkában vagyunk.

   Nehémiás üzenete a szorongás világában tömören kimondja azt, amiben kételkednünk nem szabad. „Isten harcol értünk!” Teremtőnk sohasem hagyott el bennünket, ha büntetett, mindig akkor tette, amikor kiváltottuk haragját, erre pedig nagyon sok alkalmat adtunk. Itt az ideje, hogy inkább csodáinak várásara kerítsünk alkalmakat. Csodáljuk a megújult templomokat, a megépített intézményeket, és lélekben újuljunk és újítsunk mi is.

Nagyvárad, 2022.július 18

A békesség kötelékében!

                                                                                                                  Csűry István