Festői környezetben táboroznak az ifisek
Ezen a héten szervezték meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági táborát a Bihar megyei Hármaspatakon. A változatos programokat kínáló eseményre 14 gyülekezetből érkeztek ifisek.
A július közepén. között szervezett táborban sokan vannak olyanok, akik évek óta ezt a lehetőséget választják és olyanok is, akik először vesznek részt keresztyén ifjúsági táborban. A fiatalok minden reggel és este egy-egy rövid áhítatot hallgathatnak meg, melyek erősítik hitüket vagy éppen segítenek nekik közelebb kerülni Istenhez. A hét során Tolnay István nagykárolyi esperes, Tőtős Beáta Margit hadadi lelkésznő, Nagy Róbert magyarcsaholyi lelkipásztor, Uri Imre érendrédi lelkész, Csürös Róbert szilágyszéri lelkipásztor, Balogh Enikő piskolti lelkésznő, Szabó Sándor szilágypéri lelkipásztor, Kása Szabina Brigitta kismajtényi lelkésznő és Máthé Loránd Árpád dobrai lelkész igemagyarázatait hallgathatták meg. Pap Dénes Zsolt lelei lelkipásztor A testünk Isten ajándéka című előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy ápoltnak kell lenni, de nem válhat bálvánnyá a szépség az ember számára. Dobai Zoltán ákosi lelkész a bibliai fegyverzetről tartott előadást, Visky István nagyváradi lelkész pedig arról beszélt, hogy milyen tanítása van a Szentírásnak életünkre és társadalmunkra nézve.
Az énekek tanulásában Nagy Róbert magyarcsaholyi lelkész és a hadadi énekcsapat működnek közre. A táborozók az áhítatokat követően kiscsoportokban beszélik meg az igében hallottakat. A színes programkínálat között felsorolható Jobb Domokos ombodi lelkész íjászbemutatója, a krasznai REnditŐ Band dicsőítése, a sportjátékok, a lovaglás, a halászat, a fordított nap, a paródiaest, a strandolás, az imaséta, a bibliai játékok és a tábortűz.
Az esemény szombat délelőtt úrvacsorás istentisztelettel zárul, melyen Bogdán János Szabolcs, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Vékony Zsolt egyházkerületi ifjúsági előadó szolgálnak majd. A szervezésért köszönet illeti Pap Dénes Zsoltot, a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági előadóját, valamint mindazon lelkészeket és magánszemélyeket, akik részt vettek a foglalkozások kivitelezésében. Köszönet illeti továbbá a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-ét a program megvalósulásáért. A szervezet 500000 forinttal támogatta a hitépítő ifjúsági tábor megrendezését
Hozzászólás